Irodalmi Szemle, 1970
1970/9
Nfngy J ózsefkiállításairól A szlovákiai magyar festőművésznek ez év őszén két kiállítása volt: egy az immár rendszeressé és egyre jelentősebbé váló komáromi tárlatok során a Duna menti Múzeum kiállítástermében (VII. 31.—VIII. 25.), a másik a pozsonyi Cyprián Majerník képtárban (XI. 10.—XI. 29.). A kiállítások képanyaga, a művész szavaival élve, „a kísérletezés műhelyéből“ került ki. A kísérletezés fogalma alatt általában az útkeresés állapotát és körülményeit — tehát a kiegyensúlyozatlan, féligkész és bizonytalan értékű eredményeket — értjük, ám ez esetben arról győződtünk meg, hogy a művészi kísérletezés végleges és határozott értékeket eredményezett. m Nagy József művészetének jellemzője, hogy a kifejezési lehetőségek szintézisére törekszik. Ha például absztrakt grafikáit nézzük, aligha tűnik számunkra természetesnek, hogy alkotóművészete mindenekelőtt és alapvetően a konkrét tárgyi és táji — tehát érzékelhető — valóságból táplálkozik. S ez a reális alap annyira termékenynek és szilárdnak bizonyul, hogy még absztrakt képei valóságtartalmát és formanyelvét is befolyásolja és meghatározza. De a mi számunkra még fontosabb, hogy ez a tárgyi és táji valóság a Csallóköz világa: természete, történelme, jelene. Például a fák: a görbe törzsű, göcsörtös fűzfák, melyek lombja helyén nagy, vízfejszerű, csenevész ágú tüskés bunkó ül; vagy a seprű- szerű, szimbolikus nyárfaligetek. Aztán a madarak, a gémek, a kormorán. A víz, a hajók, a kikötő. Már itt, az elsődleges valóság életközeiében két lényeges és jellemző megállapítást tehetünk: 1. Nagy József, rajzain és metszetein, a tisztán grafikai eszközökkel történő, síkszerű ábrázolásmód mellett gyakran nem elégszik meg a vonal és sík adta lehetőségekkel, hanem ábrázolása tárgyainak igyekszik távlatokat (hátteret), térbeliséget teremteni; 2. tárgyai nem csupán önmagukkal azonosak, de erős érzelmi és gondolati tartalmat hordoznak, így pl. a fűzfák az idő múlásának, a gondnak, a sorsnak a követei. S ezzel eljutottunk a képhez, melynek címe: Kukkónia. Távolabbról nézve feketén és élesen látjuk rajta a jellegzetes fűzeket, a seprűligeteket, a nádas grafikai szimbólumait, s köztük szürkés foltokat: közelről nézve a foltokból realisztikus alakok bukkannak elő: egy török janicsárt agyonvágó, baltás paraszt, settenkedő falusiak (kukkók) és szegénylegények. A jelen valósága a történelemtudat valóságával ölelkezik és gazdagodik. E típusú képein a művész a tág logikájú asszociációk törvényei szerint egymást kiegészítő képtöredékeket tesz egymás mellé, hogy így összetettebben és teljesebben fejezze ki képei elvont tartalmát. Részben tehát a természetes képi realitásból, részben pedig a gondolat elvont valóságából építkezik. Kolázsai gazdagon motiváltak, színpompásak és kifejezőek, s mintegy integrálják valóságérzékét és elvonatkoztató képességét. Nézzük egy másik rajzát! Fekete-fehér tusrajz, címe: Bizonytalanság. Sejtelmes, majdnem reális alakzatok, egymásba fonódó vonalak; a szem nyugtalanul fürkészi a képet, fut a tekintet, támaszt keres, fogózót, felismert formát, tettenért mozdulatot, már-már úgy véli, hogy arcot lát, egy fintort, valahol már észlelt mozdulatot, valóságot lát, aztán a tekintet nyugtalanul és bizonytalanul siklik a síkon tovább. Itt már nincs tárgyi — tehát valós — fogózó, mely megadná a felismerés nyugtató bizonyosságát, ez a kép a művészi elvonatkoztatás, a meg- láthatatlan és kimondhatatlan felfedezésének az alakot öltött eredménye. Maga mondja Nagy József, hogy számára „a művészi ábrázolás realista és absztrakt formája egyenértékű“. Művészi eredményei a kétféle alkotómódszer közti távolságot ívként fogják át. Olyan művész ő, aki realizmusának nyilvánvaló korszerűségével és erős valóságérzékével az ábrázolóművészetek folytonosságát és életközelségét támogatja. Duba Gyula
