Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Az Agnus Dei helye Egri regényírói műhelyében

cseperedő Jankó nagyanyja gazdája, a rokonszenvesnek ábrázolt Horák esperes unokájának képzeli magát, és ez a valószínűnek látszó feltevés — mely egyébként a késleltetés legfőbb eszköze — megelégedéssel tölti el, örömet okoz neki. A cselekmény végén, annak kulminációjaként, villámcsapásszerfien és egy holttest mellett derül ki aztán, hogy Jankó nagyapja nem más, mint a nagyanyja által még most is „fiatalúrnak“ becézett zsidó földbirtokos, Schwitzer, akit most az unokája veszett zsidóhajszolása kergetett halálba.

Nem arról van szó, hogy a zsidószármazás tényét — melynek a cselekményben rendkívül fontos motiváló szerepe van — az író mesterkélt módokon leplezte, rejtegette volna. A lélektani valószínűtlenséget, melyet egy realista műben határozottabban számon kell kérni, a lelepleződéskor visszamenőleg érezzük. Hitetlenségünket még csak fokozzák az író által tett buzgó eligazító mozdulatok: a Jankó által őrjöngve felelősségre vont anyjának az a kijelentése, hogy ő a születésére vonatkozólag sose kérdezte meg az édesanyját: „ezt nem is lehet, sose lehetett, és ő sose mondta". Az „átkozott paraszti szeméremnek" Ilyen titokrejtegető, nyelvet elnémító érvényesülését a regényben nem hitelesíti, nem valószínűsíti semmi.

Azt az érzelmi vihart, meghasonlást, melyet a zsidószármazás tényének váratlan felbukkanása a fasiszta Jankó lelkében okoz, Egri nagyrészt a keretben alkalmazott bevezető fejezetbe koncentrálja anélkül, hogy a titkot itt már felfedné4. Erre az eljárásra szemmelláthatólag azért volt szüksége, hogy az életvallomás terjedelmileg döntő előző részeinek az új lelkiállapottól való függetlenítésével, a hős egykori szemével való visszaláttatásával Jankó fejlődését, jellemének alakulását objektíven ábrázolhassa. Megértjük ezt a realista elgondolást, de egyben sajnáljuk is azt a lehetőséget, melyet az életsorsnak az új lelkiállapottal, tudattal való visszapergetése jelentett volna. Az ilyen konfro itáció által előidézett nagy feszültségek alaposan igénybe vették volna az író művészi és pszichológiai teherbírását, de az alakoknak és a fasizmusnak az ábrázolását árnyaltabbá, mélyebbé tették volna.

August Bebel az antiszemitizmust az „ostobák szocializmusának" nevezte. Egri könyvének egyik célja az volt, hogy az ostobáknak ezt a torz „szocializmusát" egy vérbeli fasiszta jellemének alakulásán keresztül közelebbről megvilágítsa, ostobaságában, ferde szemléletében leleplezze és elmarasztalja. Ez a törekvése azért nem sikerült teljesen, mert egyrészt az érveket és ellenérveket a legtöbbször brosúraszinten vetette össze, másrészt a zsidó alakok és környezet ábrázolásában jóformán csak a fehér színt használta.

A túlságosan fehér ábrázolást' főképp a földbirtokos Schwitzer alakjánál érezzük, akit — igaz, hogy védtelenségében, kiszolgáltatottságában — kedves és jóságos öregúrnak mutat be az író, de sehol egy szó sem esik arról, hogy valamikor a cselédlánya tapasztalatlanságával és szociális kiszolgáltatottságával visszaélt, és törvénytelen lánya családjának nehéz sorsával nem törődött.

Nemcsak az Agnus Dei, hanem a Márton-regények és a Megmondom mindenkinek egyes részei is jól demonstrálják azt, hogy Egri a zsidó környezet sajátos couleur localját erőteljesen tudja érzékeltetni. Erre a tulajdonságára egy régi méltatója, a kibontakozó csehszlovákiai magyar irodalmat és könyvkiadást a húszas években hathatósan támogató Farkas Gyula már akkor (1927-ben) rámutatott, mikor Egri még a pályája elején állt. Farkas az „egyik legműveltebb jelvidéki írónak és az újszerű problémák világosszemű boncolójának"5 nevezte Egrit, és a fenti vonatkozásban ezt írta róla: „két nemzet között áll, ...a magyar és a zsidó között. (Felvidéken a zsidóság külön nemzetnek számít.6) Neveltetése és műveltsége a magyarsághoz köti, de azért nem tagadja meg jaját sem. írásaiban szívesen foglalkozik a zsidóság problémáival. Látóköre azonban ennél sokkal továbbra terjed". Az Agnus Deiben a szuggesz- tívan megrajzolt zsidó helyi szín helyenként — főképpen a sátoros ünnepre való

4 A meghasonlásnak, lelki összeomlásnak végső eredményét: a keretben még csak sejtett öngyilkosságot Heini visszaemlékezésének utolsó fejezetéből, a könyv zárórészéből tudjuk meg.

5 Farkas Gyula: Az elszakított Felvidék magyarságának szellemi élete. Irodalomtörténeti Füzetek 23. sz., 1927.

6 Farkas itt arra az ismert tényre utal, hogy a polgári Csehszlovákiában tartott népszámlálásoknál a zsidó nemzetiség kategóriája is szerepelt.