Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Csáder László 60 éves

A két világháború közötti időszakban a felvidéki magyarság számos kitűnő írót, költőt, művészt adott kultúránknak, viszonylag kevés jó grafikust s még kevesebb iparművészt, ipari grafikust. Pedig az alkalmazott grafika jelentősége egyre táguló szerepköre miatt ugyancsak megnőtt. Az életnek nem maradt olyan területe, ahol szükség ne lenne a mindennapi ízlést befolyásoló tömegkommunikációs nyomtatványok: röplapok, plakátok, levélfejek, mappák, koffercédulák, utazási, üzleti-vállalati prospektusok, könyvvédő lapok, számolócédulák stb. tervezésére. Ezek mind kitűnő ízlésű grafikusokat igényelnek, mert a versenyben a minőség, a ragyogó ötlet és a művészi kivitel előnyt jelent. De nemcsak üzleti szempontból nő meg a reklám jelentősége, hanem a közízlés fejlesztése szempontjából is. Az utca művészete mind építészeti, mind plasztikai szempontból egyaránt a Periklész korát idéző igényeket támasztja, kiegészítve grafikusi igényekkel (plakátok, föliratok, fények az utcán), természetesen a változott korviszonyokhoz alkalmazkodva. A reklámgrafikus ezért vált nélkülözhetetlenné és megbecsültté mindenütt, ahol tisztában voltak a színvonal, a minőségi munka gazdasági és szellemi következményeivel.

A grafikusoknak ebbe a nem nagy létszámú, éppen ezért még inkább becsült társaságába lépett át az Iparművészeti Főiskoláról és Kassák köréből Csáder László, s lett a mindennapi ízlésnek egyik „láthatatlan“ alakítója.

Munkája mindig nehezebb volt, mint mondjuk a festőé vagy a szobrászé, aki legtöbbször szabadon választhatja meg készülő műve tárgyát, a formátum nagyságát, a mű elkészítéséhez az anyagot, a megoldás és a kivitelezés módját. Az alkalmazott grafika egészen más körülmények közé állítja a művészt. Neki előírnak szinte mindent, egyedül az ötletet adhatja szabadon, de még azt sem mindig. Abban már, hogy ötletei közül a megrendelő fél melyiket választja, csak érveivel szólhat bele, s nem is mindig sikerrel. A kivitelezés körülményei is általában meghatározottak. Ezeken belül kell alkotnia. Reá igazán elmondható az, amit az íróknak mondott Kosztolányi: ha a körmödre írhatsz, oda is remekművet írj! Csáder László ezt kezdettől fogva tudta, és akár plakátot kellett terveznie, akár bélyeget vagy szignetet, illusztrációt, könyvvédő lapot, igyekezett a feladatnak úgy megfelelni, hogy a siker ne rajta múljék.

Mert itt lép közbe egy következő akadály. Az anyagé és az időé. Az alkalmazott grafikus munkája nem nélkülözheti a kísérletezést. A festő is annyiszor kezdi újra, ahányszor érdeke kívánja, át- meg átfesti a vásznat, s az idő múlik, de ez nem föltétlenül hátrányos a számára, sőt előnyére is válhat. De az üzleti grafika alkotója számára rendszerint kevés az idő, s nincs mód a kísérletezésre, mert ez emészti az időt, lassítja a nyomda munkáját, akadálya a következő munkák megkezdésének, kitolja a határidőket, és mindez növeli a költségeket, amelyeket szocialista körülmények között senki sem tud megfizetni. Ritkán nyílik mód a legmegfelelőbb megoldás kikísérletezésére a folyóirat vagy a lap műszaki tervezése során. Rövidek a határidők, a nyomda nem szívesen szedi újra a szöveget az új követelményeknek megfelelően. „Egyből“ kell eltalálni a véglegesnek tűnő legjobb megoldást, vállalva a bukfenceket is.

Ilyen problémákkal kell Csáder Lászlónak szembenéznie attól kezdve, hogy a CSEMADOK lapjánál, a Fáklyánál lett műszaki szerkesztő. Megmaradt Csáder László a Fáklya utódjánál, a Hétnél is. E mellett a munkája mellett végzi számról számra az Irodalmi Szemle műszaki-technikai szerkesztését.

E munkakör betöltése mellett bedolgozta magát a fotóművészeibe is. Az alkalmazott grafika nem is nélkülözheti a fotoművészetet, és semmiesetre sem látja kárát a művész, ha a fotózáshoz is ért. Csáder László oly korban született, illetve érett grafikus- művésszé, amelyben a fotoművészetet is forradalmi változások újították meg. Az csak javára vált neki, hogy viszonylag későn kapcsolt a fotózásra, mert már érett fejjel sok hiábavaló munkától kímélte meg magát. A szerkesztőségek vidékre küldték fölvételek készítésére közlésre kész riportokhoz, s ez kitűnő iskolának bizonyult a számára. Ismét az élettel, a mindennapi, sokszor brutálisan nyers és próbára tevő valósággal történő találkozás szinte kényszerítette, hogy a dolgok lényegét ragadja meg, s idővel olyan területre szakosítsa magát, amely jelképi rangra emelhető, a látvány, a külső burok alatt húzódó jelentések, pszichológiai tanulságok kifejezésére. Mielőtt azonban erről szólnék, hadd utaljak Csáder művészetének néhány jellemző vonására.