Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - FOLYÓIRATSZEMLE - Révész Bertalan: Új tudományos fórummal gazdagodott a Vajdaság
új tudományos fórummal gazdagodott a Vajdaság Legfőbb ideje, hogy jelentőségéhez híven köszöntsük az újvidéki Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményeinek immár több mint egy éve megjelent 1. számát. (Azóta a Közlemények 3. száma is megjelent. Szerk.) Ideje, hogy a puszta tudomásulvételen túl számon is tartsuk a vajdasági magyar tudományos kutatások egyre kiterjedtebb és szerteágazóbb eredményeit. A vajdasági magyar esszé s irodalomtörténet ismert művelőiről természetesen eddig is tudtunk, — ezentúl azonban érdemes lesz odafigyelni más szakterületekre is: mindenekelőtt a nyelvészeti-nyeljárási, folklorisztikai és művelődéstörténeti kutatásokra gondolunk. Az Intézet programja — melyet a kiadvány előszavában Szeli István ismertet, s amely szinte valamennyi fontosabb humán szakterületre kiterjed —, számunkra rendkívül tanulságos, hiszen számos kitétele, érve a mi hazai magyar viszonyainkra is alkalmazható. íme: „A Hungarológiai Intézet megalakítását elsősorban a társadalmi élet által felvetett és sürgősen megoldásra váró problémák, valamint a tudományos kutatástól mindeddig érintetlenül hagyott kérdéseknek nagy száma teszi indokolttá. A jugoszláviai magyar szellemi élet jóval többre képes, mint amit eddig felmutatott, s kétségtelen, hogy megfelelő munkaformák között a szakerők szervezett és céltudatos munkája jelentősebb eredményekhez vezetett volna. Nincsen intézetünk ugyanis, amely megszervezné és tudományos szintre emelné az eddig szórványosan folytatott magyar nyelvészeti, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, néprajzi stb. kutatást, amely következetesen és programszerűen foglalkozna az együttélésből, a szoros szellemi, nyelvi, történelmi érintkezésből eredő és a jelen által felvetett gyakorlati és tudományos feladatokkal... Az egyetlen tudományos intézmény, a Bölcsészkar Magyar Tanszéke egyrészt oktatási munkával lévén elfoglalva, másrészt pedig, mert ez anyagi lehetőségeit és illetékességét is meghaladja, nem vállalhatja magára az összes ilyen természetű feladatokat." (5. 1.) A főszerkesztői beköszöntő 1970-től rendszeresen megjelenő időszaki kiadványt ígér, ami voltaképpen azt jelenti, hogy a vajdasági tudományosság e megfelelő sajtóorgánum révén a tervszerű és sokoldalú munka szakaszába lép. A kötet néhány nyelvészeti recenziót és tizenegy tanulmányt foglal magába, mégpedig nagyrészt a nyelvészeti-nyelvjárási, a népköltészeti, a magyar-jugoszláv irodalmi kapcsolatok és a művelődéstörténeti kutatások köréből. A nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó írások közül különösen kettő érdemel megkülönböztetett figyelmet; az egyik Mikes Melániának a vajdasági magyar-szerbhorvát kétnyelvűség nyelvi interferenciáit, nyelvpedagógiai szempontjait taglaló cikke, melyből ízelítőül hadd idézzünk egy számunkra is megszívlelendő mondatot: „Társadalmunk pozitív törekvését, hogy az egy közösségben élő magyar és szerbhorvát ajkú gyermekek egymás nyelvét minél tökéletesebben elsajátítsák (kiemelés tőlem, R. B.) legjobban úgy mozdítjuk elő, hogyha az idegen nyelv tanítását tudományos alapokra fektetjük, nevezetesen a két nyelv összevetéséből adódó nyelvi sajátságok tudatosítása mellett az idegen nyelv pedagógiai és módszertani elveinek kidolgozása és gyakorlati megvalósítása számára tudományos alapot biztosítunk." (11. 1.) A másik Penavin Olga nyelvészprofesszor tanulmánya: „A jugoszláviai magyar nyelvjárási atlaszok készítésének műhelytitkaiból“. Több évi kutatómunkájának tapasztalataira támaszkodva aprólékosan elemzi a nyelvjárás-kutatás és atlasz-készítés gyakorlati teendő t; különösen a kezdő kutatók meríthetnek belőle hasznos tanácsokat. — Mindkét tanulmány legfőbb erénye, hogy a metodológiai kérdésekre, valamint az anyaggyűjtés gyakorlati megoldására helyezi a fő súlyt. A Közlemények legjobb, legszakszerűbb írása kétségkívül Dávid Andrásé, aki a Mátyás király alakját idéző délszláv epikus énekhagyományt dolgozza fel. Nem kisebb 747 folyóiratszemle
