Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Bagin, Albin: A líra napjainkban
megdönti egy újabb kísérlet. Ez a helyzet ma is. Első és legfontosabb tehát, hogy helyreállítsuk az Irodalomban az értékrendet. A költészet fejlődési egységének megbomlását előidéző folyamatok irodalmi jellegű okokra is visszavezethetők. Az utóbbi évtizedben alkalom nyílott közelebbről megismerni a lírának a világirodalomban megnyilvánuló új törekvéseit. Ez a gazdagodás nem hagyhatott nyomot a szlovák líra differenciálódásán, főként nem azoknál a költőknél, akik ebben az időszakban formálódtak. Az ő kezükben a korlátlan tájékozódás pozitív jelenségnek minősülő eredménye ellenkező előjelűvé válhatott, s megzavarhatta a fejlődést. Mihálik, Válek és Rúfus a vertikális folytonosságra támaszkodtak, elsősorban a hazai hagyományokban kerestek értékeket. Mihálik korai rilkeízmusán kívül Válek esetében beszélhetünk Rózewicz, Ritsos, Prévert határozottabb hatásáról, és Rúfusnál talán Jeszenyinéről. Az utóbbi tíz évben főként a horizontális folytonosság erősödött meg, részletesebb elemzéssel felfedezhetők a lírában Saint-John Perse, Eliot, Jeffers nyomai és a rilkei világkép („comeback“). Rendes körülmények közt a költészet e modelljei siettették a líra differenciálódását, így azonban az entrópikus tendenciákat befolyásolták. S még egy jelenséget figyelhetünk meg: némely fiatal költő még csak nem is veszi a fáradságot, hogy megismerkedjék a világirodalommal, megelégszik Válek és Stacho „elsajátításával“, hogy gyarapítsa a meglevő entrópiát. Megállapíthatjuk, hogy az utóbbi évtizedben a horizontális folytonosság van túlsúlyban a vertikálissal szemben, a „kis“ költő mindkettőt a maga módján, azaz „kicsiben“ intézi el; az irodalom értékrendje szempontjából ez végül is mindegy. A mai lira fő tendenciái. Šmatlák egy régebbi megállapítása szerint a modern lírai hagyomány többrétű. Rúfus ezt részletesebben is kifejti, szerinte a modern szlovák líra alaptípusai a posztszimbolista és az avantgardista vers. Ez az osztályozás lényegében a legutóbbi évtized költői termésére is érvényes. Az említett két típus mellett — egyelőre még bizonytalan körvonalakkal — kezd kialakulni a kísérleti költészet típusa, amely a szó felől akarja megközelíteni a valóságot. Ismeretelméleti indokolását például I. Štrpkánál találni: a költő átérzi a szó válságát, magát és társait a szavak „végső határán“ találja. Az irányzat háttere, hogy az értékek bomlási folyamata kiterjedt a szóra, amely a költő anyaga, eszköze és műve. A szavak elvesztették általános, eredeti jelentésüket s ezzel a közvetítő közeg szerepét. A költő vizsgálja a szavakat, hogy felfedje lényegüket, igazolja érvényüket, rekonstruálja rendszerüket. Elsőnek talán Buzássy indul el ezen az úton, utána más fiatal költők, Strasseren kezdve és Štrpkán, Repkán végezve. Ez a tendencia a szlovák költészetben nem máról holnapra alakult ki, előkészítették például a Stacho köréhez tartozó szenzuallsták. A szavakkal és funkciójukkal M. Válek és M. Rúfus is foglalkozott. Ennek az irányzatnak a hatása az idősebb nemzedék költőm is érződik, csakhogy náluk nem maga a szó, hanem a vers (KostránálJ vagy a költészet (Beniaknál, Sllannál) a vizsgálat tárgya. M. Hromada a szó erejéről és erőtlenségéről elmélkedve Heideggert idézi: .a költészet lényege a költészet lényegének megverselése". Ezzel a német filozófus mintha a szavak válságának modern formájára célozna, jóllehet Hölderlinről beszél. A költészet önelemzése így a válságnak egyik tanúbizonysága. Akkor következik be, amikor érdemben már semmiről sem lehet beszélni. A szavak értékéről szóló lírai elmélkedésből nem feltétlenül lesz jő vers. Igen nagy a verbalizálás kockázata. S így jutunk ahhoz a nem is új megállapításhoz, hagy a sző nem hibás. Nem mintha a szavak csak úgy repkednének a levegőben, mert valaki kimondta őket. A szó válsága a beszélő ember, a hallgató ember válsága. S vannak (költők is!), akiknek szavai nincsenek válságban: ezek a szavak pontosak, megvan a súlyuk, konfrontálhatók a valósággal. S ha a szavaktól visszatérünk az irodalomhoz, kénytelenek vagyunk látni, hogy a nyelvvel foglalkozó kísérleti líra szűkíti a vers- olvasók táborát. Megjegyzések a fejlődés ritmusához. A nyelv iránti érdeklődést egy nagyobb arányú eltolódás részének is tarthatjuk, amelyre a szlovák költészetben az elmúlt évtizedben került sor, amikor a költészet az extrovertáltságról áttér az introvertáltságra, bár ez a prózán feltűnőbben észlelhető. Az intimizálás a lírában is megnyilvánul: eltűnnek a széles áradású és az objektív valósághoz kapcsolódó költői művek. A költők mentségére mondva: néha csak az intimizálás teszi lehetővé, hogy a költészet megmarad
