Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - Egri Viktor: Messze a virradat

— Sajnos, vannak dolgok, amelyeknek még az olyan felvilágosult emberek is rabjai, amilyen az apám volt... Aki a vallását elhagyja, azt a szülők és vérrokonok halottnak tekintik. Megszaggatják a ruhájukat, hét napig gyászt tartanak... Így magyarázta az édesanyám, amikor már nagyobb lettem, és feltételezte, hogy megértem ... Egy lánytestvére volt az apámnak, tüdőbajban halt meg fiatalon. Nem vitte rá a lélek, hogy fájdalmat okozzon a szüleinek.

Aurél egyre csak a fejét rázta:

— Nem értem a nagyszülei szörnyű maradiságát! Élő embert halottnak tartani, megsiratni ... Hihetetlen, hogy ilyesmi megeshet a huszadik században, felvilágosult emberek közt... De biztosra veszem, hogy idővel megbékéltek volna az öregek. És biztos az is, hogy édesapja életben marad, védte volna a törvény.

— Védte, de csak negyvennégy őszéig. Amikor a németek bejöttek, megszűnt a védelem, és ő nem akart elbújni. Furcsa, rátarti természete volt... Egy Páleník nevű gazember, a városunk legvéresebb kopőja felel a haláláért. Valaki feljelentett bennünket, hogy zsidó rokont rejtegetünk... Az apám unokatestvére volt, de jobb búvóhelyet talált, és nem volt már nálunk, amikor az a kopó betört hozzánk a bandájával. Bosszúból vitte el akkor az édesapámat. Egyenesen a németek kezére adta, hogy biztos legyen a dolgában... Gyerek voltam még, mindezt évekkel később tudtam meg az anyámtól. Azt is, hogy apát nem a gáz ölte meg, hanem a kegyetlen hajsza a kőbányában. Halálra dolgoztatták, gyönge volt ahhoz a nehéz fizikai munkához.

— Megkérem, Magdi, ezt soha ne említse az édesanyámnak. Én tökéletesen megértek mindent, ő aligha értené meg, és talán bántaná.

— Mit nem értene meg, és mi bántaná? — Először történt, hogy a jelenlétében elfogott a harag, és nem türtőztettem magamat. — Talán az, hogy maga egy félzsidó lányt pártfogol, és arra pazarolja a barátságát?

Aurél mélyen elpirult.

— Maga több nekem, mint barát, Magdi... Más alkalommal szerettem volna ezt megmondani. De ha már kimondtam, folytatnom kell. Szeretem magát, Magdi, és nem akarom, hogy valami árnyék legyen köztünk az anyám miatt... Látom, zavarba hoztam a vallomásommal. Ne is feleljen mindjárt, gondolkozzék felette.

Célzást tett arra is, hogy tizenöt esztendővel idősebb nálam, és az a nagy korkülönbség tette eddig olyan határozatlanná.

A váratlan vallomás zavarba hozott, de nem lepett meg annyira, hogy feldúlt volna. Az első koncert óta sejtettem, hogy mélyebb az érdeklődése, másként tekint rám, mint ha csak tanítványa volnék, s ez — nem tagadhatom — kellemesen érintett.

Még valamit szóvá kell tennem, doktor úr, hogy jobban megértsen. Amikor Aurél a származásomról beszélt, önkéntelenül jobban odafigyeltem a hangjára. A katedrán tökéletes, tiszta szlováksággal adott elő, nem érződött rajta semmiféle idegen csengés. Ha magunkra maradtunk, gyakran magyarra fordította a szót... Az édesanyám Nógrád- ban született, beszédének van egy kis palócos csengése, talán az enyémnek is. Talán ez teszi, hogy a fülem érzékeny a beszédnek minden idegenszerűségére. Egyszerre furcsán idegen lett Aurél hangjának lejtése. Csak egy árnyalat volt, olyan apró, hogy másnak aligha tűnhetett fel, de én abban a felajzott hangulatban, ahogy apám fajiságát firtatta, különösen érzékeny lettem. Eszembe jutott az is, hogy a koncert szünetében németül szólt hozzá az anyja.

De hát, édes istenem, miért volna baj, hogy az anyja német származású...? Mit jelentett mégis a figyelmeztetés, hogy előtte hallgassam el az apám zsidóságát...? Több mint húsz esztendő múlt el a halála óta, s azóta nagyot fordult a világ! Vagy lehetséges volna, hogy Tekla néni gondolatvilágában semmi se változott, a fejében még ma is kísértenek a hitleri rögeszmék, rosenbergi fajteóriák?

Később, hónapok múlva, az egyik hengversenyen Mendelssohn-Bartholdy a-moll skót szimfóniáját játszották, s a szünetben Tekla néni megjegyezte, hogy nem kedveli ezt a zsidó muzsikát.

Csak úgy közönyösen — emellett elég határozottan — dobta oda a zsidó jelzőt, mintha ezzel csupán egy ismert tényt állapítana meg, ami felett nem érdemes és nem is lehet vitatkozni.

Megérti, ugye, doktor úr, hogy engem ez sokkal mélyebben érintett, és valami harcias formában tiltakoznom kellett.