Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Gál Sándor: Versek
Gál Sándor szembejön szembejön a teremtés nyolcadik napja a káosz felett emberkéz ültette csillagok füstölgő testéből kinyílott a semmi bezártak újra szemem mögé látni a mozgást a fényt az örökkévaló bomlási-épülést ami szembejön a kék a zöld a színtelen eltemetni a párolgó magányt a csendből kilépő dárdahegyeket az első szikrát vasszilánkot mert szembejön minden napomban szembejön keresem a szót nincs ismeretlen mindig ismeretlen de a betűk talán a betűk kettős sorban kilépnek bal-jobb bal-jobb hiába nincs egyenruhájuk nincs fegyverük vezényszavuk se hajnal se reggel nem nem nem nem nem nem nem épül a gát a tagadás hangok kövek de jön szembejön a percben a pillanatban az igen a kerek boldogság ó ó milyen nagyszerűk Izeid izmaid játéka az orr a fül a száj bársony-tapéták hónalj mell a combok fészke a távolság benned az űr végtelenje az első nap az igen és a nem amit adtál s amit megtagadtál okkal kitárulkozva a nap előtt krétafehéren és távolabb mikor még nem voltál mikor a tág ég alatt bezárt ablakok előtt feltűzött szuronyok jártak lám ez is szembejön az úton testetlenül látom Iátok minden autőkereket minden marhavagont havat füstöt lobogó cédulákat a zajló Dunát a jég panaszos összekoccanásait a part felszabdalt arcát két üres tenyeret két öklöt az ég felé nyúlni a fáradt felhányt szántásokat ahogy jajgatnak a szélben szembejön a bekerítetten temető két kriptával fehér kőangyal merev szárnyai és nem tudom elmondani és nem tudom megnevezni minden hibás vagy elhibázott csak belül él ha él még valami halvány írás jel hogy ez volt hogy ezt éltük nem nem nem nem nem építem a gátat az ár ellen követ rozsét rakok tagadást a megalkuvó igenekkel szemben egyre többet s egyre magasabbra az elé ki látva látott az elé ki rám se nézett az elé ki nem segített csak iilt a mindenség felett Európa légypötty volt tenyerén ködfolt bűzlő pép őrült massza sárból vérből összerakott ezer év több és kevesebb nézni sem elég nem könyörülni rajta ez ez mondanám csak ez a megállíthatatlan ahogy közelít de nem ér idáig a távolság közte és köztem mindig egy a pillanat s az ezer év mely tisztán átsugárzik szembejön a hajló fák s a bölcs hegyek benne mozdulnak izzik a rét megnövekszik fehérre tisztára lovak juhnyájak legelnek benne vetés nő érik a rozs a kaszasuhogás a szitáló por nyújtózva szétterül fekete dongó hordja a zümmögést barbár örömmel testetlen test időn és téren átfolyó csalás ha úgy tetszik mocsok és emberi nem nem nem így és nem ez megint a köd a tapinthatatlan jaj nem tudom megnevezni mindig más mindig mássá válik szerelem hűség csalás egy-test oldott kristályok földet szétvető erők leszakadt házfalak tetők jönnek jön szembe jön nevetést hoz és halált kínlódva épülnek a szavak a tiltakozás a tagadás mert nem igaz hogy nincs ami elveszett lehunyt szememben a világ jön szembejön összetart ezer ággal a kényszer új nappalok új éjszakák kések kaszák között krétaszlnű mezítelenség tengerek mocska szent áhítat hogy lehet még hinni a lázadó testben mondatok egymás a!ait mondatok egymás alatt és az éjszaka ölelkeznek a csillagok a rengő tejút szivacspárnáján új világembriók otthontalan távolság hideg gleccserek ennyi út szél sivatag a tiéd volt próbáld visszaperelni
