Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - FIGYELŐ - Dobossy László: Költőidézés (Sáfáry László: Korforduló, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969)
De mi köze mindennek egy, már huszonhat éve halott költő hagyatékához, amelyet rnöst szép kötetben Sándor László értően gondos, hasznosan eligazító arcképvázlatával Jelentetett meg a Szép- irodalmi Kiadó. Nos, e fiatalon eltűnt társunk, Sáfáry László pontosan azt a gondolat- és érzésvilágot fejezte ki verseiben, amely — az indulás idején — egész nemzedékcsoportunkat áthatotta. Bizonyos (őszinte) érzelmi szocializmus és a szomszéd népek — az ő esetében: a ruszinok — megértő szeretető foglalja szilárd keretbe Sáfáry László lírikusi mondandóját; a többi motívum, főként a természetélmény ég az ifjo-nti szerelem, mind e két pólushoz kötődik; ezért ts több véletlennél, hogy e nagyon tudatos költő az életében megjelent két verskötetnek e címeket adta: Lendület és Verhovina. Ezek az egyszavas kötetcímek arra is figyelmeztetnek, hogy Sáfáry rendkívül takarékos költő volt; lírájának fő Jellemzője a végletes tömörítés; kialakított vagy magáénak fogadott el egy vajmi kezelhető műfajváltozatot: a szózenével telített, pár sornyi szabad versből összeálló, látszatra (de csak látszatra!) japá- nosan rövid költeményt, amelyben minden szónak, minden ritmuselemnek különleges szerepe van. Nem nehéz fölismerni, hogy Kassák hatása találkozik itt az expresszionizmus egyéni módosulatával; (s nincs igaza Sándor Lászlónak, amikor egyébként kitűnő bevezetésében arra hívja fér a figyelmünket, hogy Sáfáry első kötete szürrealista vonások jelenlétét is érezteti: Sáfáry már csak azért sem tekinthető szürrealistának, mert minden versében szembeötlik az intellektus elsőbbsége az ösz'önösség fölött). Az ilyenfajta, epigramma-méretű, de legkevésbé sem epigrammatlkus költői mű megejt és magával ragad, ha hiánytalanul sikerül. Sáfáry hagyatékában bőven akad telibe találó vers; sajnos, nem mindegyik ilyen; főleg az alig húszévesen kiadott első gyűjteményében még sok a csikorgó akartság. De amikor — leginkább a I/er/iouína-v^rsekbsn — teljes az összhang a képalkotás finomsága és a költői gondolat telítettsége közt, olyan költemény keletkezik, amelyet bízvást sorolhatunk e ritka műfaj legjobb termékei közé; ezek aztán hitelesen igazolják a szóművészeti kisplasztika teljes indokoltságát, kivételes hatóerejét. A íok közül és a sok helyett most csak két apró remekről szeretnék tüzetesebben szólni, a fentebb jelzett két gondolati pólus — a szocializmus és a kelet-európaiság — működésének szemléltetése végett. Az egyik költemény a Rejtett ösvény. Mindössze tizennégy sor (akárcsak egy szonett); ám pontosan két részre tagoltan: az első hát sor természeti kép, finom művű, . erdeitáj-leírás; ebbe a már-már idilli képbe robban be a második hét sor ziháló, „cselekménye“: üldözött forradalmár keres menedéket az erdőben, a Kárpátokon át erre juthat el a szocializmus országába. A két rész — a természet nyugodt csendje és a forradalmár meg az üldözők zaklatott rohanása — ritmikailag is egymásnak felel, egymást támogatja, s így jön létre az egyik legszebb magyar forradalmi vers, amelynek — nézetem szerint — ott volna a helye a Hét évszázad magyar verseiben. Hadd adjunk ízelítőt Sáfáry költészetéből e finoman megmunkált s mégis kemény indulattól feszülő vers idézésével, hiszen a kötet — az alacsony példányszám (1300) folytán csak kevesekhez Juthat el. „A jű gyengén kétfelé csapzott, rejtett ösvény húzódik itt. Szomjas özek vonulnak rajta reggelenkint, minden kis zajra felfigyelnek, lábuk futásra készen remeg. Csendben hintázzatok, fák koronái, csendesedj, zúgó patak! Űzött ember szalad most erre, űzött ember bújik meg közietek! Védd meg öt, szilaj vihar, villám most arra támadj, ahol az estben felvillan a szurony! Tápláljátok őt, vad gyümölcsfák, az igazság közietek bújdosik!" A másik — egyébként talán legismertebb — Sáfáry-vers, amelyre emlékeztetni szeretnék, a pazar szépségű nagy hegyek tövében senyvedő emberi nyomorúságot idézi: „egyszerű ballada“ ez Vaszil gazdáról, a ruszin parasztról, aki három nagyobbik gyerekével hiába lármáz éjszakánként az erdőszéli kalyibában: „0 furcsa, szörnyű éjszaka! / Puliszkás álmot küldtek a hegyek. / Ő furcsa, szörnyű éjszaka! / A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg." Aligha lehetne kevesebb szóval és puritánabb eszközökkel többet
