Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Staudt-Csengeli Mihály

érdekelte, festészet, szobrászat, kerámia, grafika, divat, bútor, batikolás, kormozás stb. Staudtot már fölfedezték, amikor Gwerk is fölfedezte. De lényegében ez nem is fontos, inkább csak Gwerkre jellemző adalék. Közte és Staudt között később sem szakadt meg a kapcsolat.

Az 1930-as évek közepén ér forrpontjára s első magaslatára a két világháború közötti felvidéki magyar képzőművészeti élet. Kassán jakoby Gyula az ottani mesterek nagy meglepetésére .szinte kész művészként ugrik az első vonalba, még 25 éves sincs. A losonci Szabó Gyula pozsonyi kiállításon mutatkozik be s kelt föltűnést. Pozsonyban a grafikus Csáder László számon tartott tehetség, Lőrincz Gyula elismert és kitüntetett festő és grafikus, Csemicky László jeles akvarellista. A .somorjai Tallós-Prohászka István erős szociális hevületű festő. Ebben a mezőnyben indult a fiatal Staudt Mihály, miközben körülöttük számos kortárs művész kavarta az izmusok újra fölmelegített levét, a mindenkori divatoknak megfelelően (Nemes Endre, Reichental Ferenc stb.).

1937-ben rövid időre ismét Párizsba ment, ezúttal Pór Bertalan ajánlólevelével, aki ez időben még Szliácson élt és alkotott. Staudt — hazatérte után — kiállításon mutatta be legújabb képeit, 1937-ben. 1938 szeptemberében a Kassán megnyílt kollektív kiállításon szerepelt egy képpel.

Az 1938-as határmódasítás után Pozsonyban maradt, de ideje jő részét — kisebb megszakításoktól eltekintve — a Nyitra mellett fekvő, ősi kultúrájú kis magyar faluban, Menyhén töltötte. A szlovákiai igen népes magyar művésztársadalom ott hozott létre művésztelepet. Művészünk itt is töretlen erővel dolgozott. Sorba lerajzolja a falu összes gyerekeit, minthogy képtelen volt munka nélkül még szemlélődni is. Éjszaka is munkálkodik, különösen akkor, ha betegségéből kifolyólag nem jön álom a szemére. Erre a bajára később sem talált orvosságot. Ezekre a menyhei évekre azonban már a háború nyomja rá a bélyegét, sok rajza mellett festmény viszonylag kevés születik. A német nyomás személy szerint is fenyegeti: neve után el akarják tulajdonítani a magyarságtól, mire ő fölveszi anyja nevét. Ettől kezdve ezzel a névvel szignálja képeit, s Csengeli néven szerepel a szlovákiai magyarok képes naptáraiban is.

1941-től havi 800 koronával segítette a pozsonyi magyar követség, s hosszú ideig sikerült mentesíteni őt a katonáskodás alól. 1941-ben részt vesz a pozsonyi Képzőművészeti Egyesület február 23-án nyílt kiállításán. Szerepel a szlovákiai magyarok Képes Naptárában is, amely évről évre bemutatta az ott élő magyar alkotó művészeket szövegben és képben. Közben Hármas Károllyal is tartja a kapcsolatot, számos levelet váltanak. 1943. augusztus 3-án írja neki Harmos: „Büszkék vagyunk rád és gratulálunk szép művészi sikereidhez."

1944-ben már őt is behívják katonának. Belekerül a besztercebányai nemzetközi fölkelésbe, s csak kilenc hónap múlva szabadul a fogságból. Ezután nemsokára megnősül. 1948-ban fölveszik a Képzőművészek Szövetségébe, de jó ösztönnel veszi észre, milyen idők következnek a képzőművészetre. A tévesen értelmezett szocialista realizmus vizeire képtelen ráúszni, még sem jön zavarba, ha anyagi gondok vetődnek föl. Hasznát veszi annak, amit valamikor a Harmos-iskolában tanult, restaurátori tehetségének és gyakorlatának. Annyival is inkább, mert lakásberendezésre sem nyílik lehetősége, noha 1938 előtt nemcsak a már említett Wittmann Béla zólyomi lakását rendezte be részben maga által tervezett bútorokkal, hanem egyrészt a mecénás jóvoltából Bécsben kertépítési tanulmányokat is végezhetett, másrészt bútorokat tervezett Mészáros Sándor ügyvédnek, Balldowski Sándor textilkereskedőnek, a Ricotti fakereskedő cégnek, sőt kendőket és szőnyegmintákat is.

1947 után a mindennapi kenyeret elsősorban a restaurátori munka biztosította, s mellette fölfogásának megfelelő művészi alkotómunkát is végzett. Igaz, megpróbálkozott a szocialista realista címke alatt erőltetett irányzat jegyében való alkotással is, de belátta, hogy sem alkata, sem ízlése nem tűri ezt a fajta erőszakot. így hát maradt a restaurálás, amit Massányi Ödön, nyitrai freskófestőtől tanult; a hivatalos vizsgát 1954-ben tette le. Közben, 1947-ben a 16—17. századból fönnmaradt szenicei templomfreskókat, 1951—1952-ben Csadca templomának Skovranek szlovák festő által készített mennyezetképeit, 1952—1953-ban a késmárki evangélikus templom 17—18. századból származó barokk képeit restaurálta és konzerválta. — 1954-ben az 1899-ben megnyílt kassai színház mennyezetképeit (Álló Gyulával együtt), valamint a Trencsén melletti Bogoszló templomának Maulbertsch által festett falképét restaurálta. — Ugyan