Irodalmi Szemle, 1970

1970/1

Faludi Ferenc Nevét a köztudatban jobbára csak egy ver­se, a Forgandó szerencse élteti, melynek hí­res sorait valamikor minden kisdiáknak illő volt kívülről tudnia. Amadéval ellentétben a rokokó formát népi tartalommal töltötte meg. Már Révai (Faludi verseinek első kiadója és rendszerezője) jólesően jegyzi meg, hogy pásztorénekeiben „nem csak igaz Pásztorok, hanem még Magyar igaz Pásztorok járják a Magyar mezőt“, és a fordításaiban is: „mind­azon anya tejével szopta beszédet mond: ter­mészetest, kellőt, tulajdon Magyart.“ Emberszeretete mellett kortársai különö­sen azt a jó szokását emelik ki, hogy gyak­ran eljárt a nép közé, és Jegyzőkönyvé be szorgalmasan írogatta a nép ajkáról ellesett régi magyar közmondásokat, „szépen illő társigéket“. Otravaló című verse szinte népi mondókaként is elfogadható. A rokokónak e reális, népies vonalra való terelésével, de a könnyed, kecses forma megtartásával Cso­konai útját egyengette. A Pásztor énekekben van olyan két sor, melyben a népi lélek mélységét, a halálra készülés tényét balladisztikus tömörséggel és megkapó líraiassággal ábrázolja: ,,Tudom, mint halok meg, vannak még havasok, Kifekszem, megesznek ottan a farkasok.“ A hagyományoknak, a népi szókincsnek nem csupán passzív megtartója, gvűjtögetője, hanem felhasználója is. Fordításait, költemé­nyeit a maga korában ez tette elevenné, ízes­sé. Kortársai nagyra becsülték. Annak elle­nére, hogy amíg élt, versei csak kéziratos másolatokban terjedtek, hatása még így is számottevő. Besztercebánya, Nagyszombat, Pozsony — e három város révén kapcsolódik hozzánk, ahol mint tanító, nyomdavezető, könyvtáros dolgozott. Ozsvald Árpád ff FALUDI FERENTZ’f X.ÖLTE MENYES MARADVÁNY!., ÍGYBE SZ t.D TE* '$ ELŐ BESZÉDEKKEL, JEGYZÉSEKKEL * ÉS SZÜKSÉGES OKTATÁSOKKAL >iEÜ BŐVÍTVE KÖZRE BOTSÁTOTTÁ* A’ Magva r KÓLTEMÉNYES GYŰJTEMÉNY’ .ÚREGBEDÉSÉRE f 3t É v A-I MIKLÓ & II s q Kö’TET* GYŐRÖTT STRAJBIG JÓZSEF’ BETŰIVEL* >1 D c c l x x x v r*. Faludi Ferenc két könyvének címlapja \ Jílenes jóságra } és fzerentsés l ^ Lóldog életre oktatott ' NEMES EMBErJt' Aflglus nyelven pORELL JOSEF SOC. JESU. F<x ütött* OJafáut ^ ' ■, jF A L V DI E EREJU ?z S. J. ‘ ■ Cm Pontié Smftr <d. % NAGY- SZOMBATBÁN, yu icadeaiiii Kfciüütel .HPÍJCJtLVII1,

Next

/
Oldalképek
Tartalom