Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - Zeman László: Modern költészet az oktatásban

gisztrálható aktivitásának lemérése a közvetítettben) módszertanilag korrekt rávezetés. A nyelvi és más „formai“ eltérést mint innovációt ismerteti H. Helmers, de az egyes tanulmányokban történetiségéből kiemelhető leiró (és értékelő) tipológiai kategóriaként kezelik. A teória síkjában éppen ebben látjuk a kötet érdemét, hogy — bár részleges — de használható tipológiát, leíró stílusjegyeket próbál ki, s kialakítani igyekszik egy modern-irodalmi, didaktikailag hasznosítható retorikát.

A líra tárgyalásakor operáltunk Hugo Fridriech „negatív kategóriáival". Számos kiadást elért könyvecskéjében (Die Struktur dér modernen Lyrik], amelyben a modern líra jellemzőit kutatja Baudelaire-től Saint-John Perse-ig, ezeket elsősorban leíró, definiáló apparátusnak szánja; persze a modern költészet rétorikai kategóriái túlnyomórészt egyben esztétikai értékeivel izomorfak. E negatív kategóriák orvén jegyezzük még meg: W. Pielow tanulmányának és példaanyagának alapján fogalmazódik meg leginkább bennünk, hogy a modern lírában távolról sem adják a teljes tárat. Az ellenpontjuk, az egyértelmű és logikus, az egész és konstruktív vállalása sem szorul ki a modern modern fogalmából, alapszinten már az „egyszerű kifejezés“ stílusmarkerben ugyancsak kimutatható a körüket bontó impulzus.

(Módszertani reflektálásban végül felvetődik az ekvivalenciák és eltérések, a modern magyar irodalom koordinátái megvonásának posztulátuma, az oktatásban alkalmazható stllustipológiai terminológiában.)

Staudt-Csengeli Mihály: Csendélet (pasztell, 1965)