Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - Zeman László: Modern költészet az oktatásban

nifikálja az egyetlen múlt idejű igealak. A kiemelt egy (passzát]árásban) nyelvi el- lemtétezése a külön sort lefoglaló két (Teli torokból hallgatás./-nak. A ritmikai- melodikai kettőség fedetlenül szerkezeti-tartalmi kettőségben tér minduntalan vissza. A német versben az 5—6. .sort, valamint a 10.-et érezzük zenei-képi egységében leginkább lírainak. Az ellenpontozás a vers második felében felerősödik, a lezárásban már nincs ellágyulás, a beszédrácsot leeresztették.

Az egzegézis többek közt a költemény „valóságközelségére“ hívja fel figyelmünket. A közelnyomulás az objektumhoz annyira szoros, hogy a megszólaló csak egyetlen részletét látja, azt azonban óriásira nagyítva, látomásszerűen. A versmagatartás, a „megválaszolhatatlan kérdezése" eszerint egy újfajta metaforikában, a hagyományosan nem költői nyelvváltozat elemeinek beépítésében és a vers látomást teremtő realizmusában manifesztálódik. (Az egyszerű kifejezés, új képalkotásmód, a kérdésfeltevés módja [egyeztethetetlenség—válaszolhatatlanság] és a valóságközelség egymást feltételező, egymásból levezethető kategóriák.)

A frázisszerű és üres elutasítását, a kérdőjelezés készségét, a valóság képi értelmezését, a tárgyközelséget (létközelséget) a modern líra megannyi didaktikailag pozitív tulajdonságának minősíthetjük. Ezenkívül szembeötlő affinitást fedezhetünk fel a modern költészet és a gyermek világa közt. A közvetlen megnevezés, a parataxis túlsúlya, az elliptikus kifejezésre irányulás, az egyszerű szórend a nyelv síkjában, a gyermeki képzelet rugalmassága pedig a fantázia területén mind televényes talaj a képi asszociációk megoldásra sarkalló rejtvényszerű felfogására (a hagyományosra hangolt- ság még nem gátló); s a hajlam a játékra, a tárgyra, világra való rácsodálkozás ugyancsak a költői és a gyermeki érintkezése. Eszerint mindenütt hozzáférhetőnek tudhatjuk be a gyermek számára a modern költészetet, ahol a költői és gyermeki látásmód és nyelvi tapasztalat konvergál.

Természetesen mindezt nem kell úgy értelmeznünk, mintha a gyermek valóban teljes egészében magáévá tenné a modern verset. Annak egyszerűsége ugyanis művi, és csak felületi rétegeiben fedi a gyermeki naivitást. A kísérleti poézis szerelvényeinek játékosságát sem lehet minden további nélkül azonosítani a gyermekével (mögötte az állandó keresés nyugtalansága, a koherencia hiánya, a létezés töredékessége képezi a fő horizontot). S nemkülönben más jellegű a költő beállítottsága a valóságra, amelynek mélyén az egyszerű és fragmentáris mögött összefüggéseket keres és választ.

Az oktatásban a két tényezővel, bár fenntartással, kétségtelenül számolnunk kell. Az affinitások didaktikai lehetőségeket nyújtanak, különösképpen a serdülőkorban, amikor a gyermekivel ötvöződő filozófiai érdeklődés később már sohasem ismétlődő befogadási szakaszt képvisel.

A továbbiakban Bachmann említett versének (Reklame) feldolgozásával, valamint Piontek Bootsfahrt és Eich Des Mondes weisse Zisterne költeményének (mindkettő szerintünk hagyományosabb) iskolai feldolgozásmenetével ismerkedhetünk meg sokoldalú viszonyításokban (Klaus Gerth).

Winfried Pielow a gyermekvers, szójáték és a képletre redukált szűkszavú verstípus tartományaiból kiindulva pásztázza a modern vers válfajait, a nyelvi és képi sűrítés technikáját. A modern vers didaktikailag kiaknázható tipológiáját a játékszöveg — egyszerű kifejezés (közvetlen megnevezés) — sűrített metaforizmus sorban véli felfedezni. A szójáték és a képletre redukáltság, szűkszavúság és metaforasűrítés területeit vizsgálja jól kiválasztott példaszövegekkel (Krolow: Frühjahr, Steiniger: Kinderschuhe, Bram- bach: Paul, Bobrowski: Sprache). Tanulmánya a modern vers aszketikus fejlődésvonalának reveláló jellemzése.

A gyermekvers mondókái és az absztrakt vers rokoníthatőságát teszi vizsgálat tárgyává H. Helmers. Megállapítja, annak ellenére, hogy a kettő más-más intenciójú esetleg, a játék mint alapmagatartás és a hanghelyettesítések mechanizmusa nagymértékben azonos bennük. Az absztrakt líra nyelvi játék, s mint olyan, mint a költészet (esztétikum) egyik alaplehetősége a gyermek számára is hozzáférhető. Amit a „gyermekrímről“ mond, az szikrázik. Míg a szokványos rím a hangtani azonosságot túlozza, a „gyermekrím“ épp ellenkezőleg a szóalakdifferenciálás tendenciájában születik. A gyermek először a legfontosabbra, a szókezdő hangzóra összpontosul, felcseréli az indító mássalhangzót, vagy mássalhangzót iktat a magánhangzós kezdés elé, majd „kommutálja“ a hangsúlyos szótag magánhangzóját stb. (minke/tinke; magyar: egyedem-