Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - Zeman László: Modern költészet az oktatásban

Georg Britting Testvér gyilkosság a Holtágban (Brudermord im Altwasser) című elbeszélésében a Duna holtága növény- és állatvilágának leírására, a környezet részletező felidézésére épülő atmoszféra-hatás a mozgatóerő. A baljós színhely tartozékaként történik meg az esemény, az öccsüket vízbe fullasztó Hofberger fiúk tragikus kalandja. A holtág élővilágának a nordikus balladák zöld-fekete .szintcrelésű leírásában a természetet mint sötét ösztönöket ébresztő démonikus hatalmat érzékeljük. Enélkül a tizenegy éves kisfiú vízbefúlását balesetnek lehetne tartani, a jelzett kontúrokban azonban kényszerű lesz (megnyilatkozása a „rossznak").

Az elbeszélés sűrítettségét és intenzitását növelik az ismétlődő, halmozó mondatszerkezetek. Pl. a vízbefúlás pillanatát egyetlen mondat egyre gyorsuló ívelésében éljük át: „Akkor az idősebb jelt adott egy évvel fiatalabb öccsének, hogy ijesszenek rá a kicsire, s hirtelen a csónaknak arra az oldalára vetették magukat, ahol a kicsi állt, és a csónak kibillent, és a kicsi már a vízben volt és felsikoltott és alámerült és alulról vágott a ladikba és nem kiáltott többet és nem vágott rá már és nem is jött fel többé a csónak alól, a csónak alól soha többé nem jött fel, többé soha."

A mondat felépítése evidensen a cselekményt követi. A prozódiai-szintaktikai újrakezdést gátolja a kötőszóhalmozás és az ismétlések megállíthatatlan mechanikája egész a lezáró befejezésig („többé soha"). A rákövetkező szakaszt a szövegben a statikus, leíró mellérendelés öt mondata uralja: az Ijedtség és a beálló csend, hogy a folytatásban a tett színhelyéről menekülés igei állítmányainak áramlásába kerüljünk. A mondatszerkezetek tehát hol megállítanak, hol magukkal sodornak a cselekménybe (ikonikus viszony).

Az Illusztrálás céljából elmondottak talán elégségesen szemléltetik ez esetben is, mennyire fontos a nyelv, a stílus vizsgálata (a tanulót „kiszolgáltatjuk a szövegnek"). A modern elbeszélésben (legalábbis bizonyos formában) a nyelvi forma majdnem any- nyira elsődleges, mint a lírában. A közvetlen forma, a felszíni szerkezet (szöveg) és a háttérlség (,,ontológiai jelentés"), a szűkszavúság és a ki nem fejtett közti feszültség túlvisz a szövegen, továbbgondolásra, értelmezésre kényszerít, és maradandó olvasmány- élményt nyújt. S ha a tömörség jegyében mindevvel kapcsolatban máshonnan vett címkével csupán arra utalunk, hogy a költészet „szimbolikus tett", felvetettük a tanuló és a mű ütköztetésének didaktikai kérdéskörét, az utolsó tételeket is beleértve.

A fejezetben az ismertetett Borchert-elbeszélés két óratervét (9. o.), az óraterv kritikai értékelését, didaktikai elemzését, valamint Borchert Kenyér (Das Brot) tárgyalásának jegyzőkönyvét (8. o.) olvashatjuk még. Günther Eich Züge im Nebel (Vonatok a ködben) jegyzőkönyv, Böll Mein trauriges Gesicht (Az én szomorú arcom) munkája óratervi vázlatban szerepel.

Modern lira az oktatásban

A megválaszolás a modern líra anyagára vonatkozóan nyomul fel elsőrendű fontosságú követelményként. Ti. ha elfogadjuk Hugo Friedrich állítását, miszerint azt túlnyomórészt „negatív kategóriák“ jellemzik (disszonancia, alotgika, egyeztethetetlenség, homályosság, a reális lebontása stb.), belátható, hogy didaktikailag fölötte problematikusnak tűnhet. Csakhogy a kérdés ilynemű beállítása — megjegyezhetjük azonnal — aprio- risztikus és egyoldalú. Egyrészt a lírai anyag konkrét feldolgozásakor pozitív kapcsolások mutathatók ki, másrészt a felsorolt kategóriák általánosabb, értékelő minőségükben sem indokolnák eléggé az elutasítást. Végeredményben minden alkotás az élet mellett vall, a torzat, a negatívumot, a hiányt kifejező nem kevésbé, s a találkozás a „negatív“-val megelőzés lehet és vakcináció. Valóságrelációjában ez adja nevelési jelentőségét. (Az egysíkúan és közvetlenül normatív kizárólagossága, tankönyveink örökletes hibája — mindennapi pedagógiai gyakorlatunk bizonyítja — a legjobb esetben érdektelenséget szül.)

A kötet szerkesztője, Hermann Helmers, a modern vers fő ismertetőjegyeinek iktatása végett a taníthatóság perspektívájában, négy különböző típusú verset elemez. Walter Höllerersét: Dér lag besonders mühelos am Rand a hagyományossal kontrasztozva Liliencron azonos tárgyú (katonahalál) Wer weiss wo költeményével veti egybe, rámutatva a modern vers aszketizmusára, lemondására (szókincsében, kifejezésanyagában) a hagyományosan poétikusról. Az egyszerű, közvetlen kifejezésben, a „köznyelviben“