Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - Zeman László: Modern költészet az oktatásban
pontú megméretése elől nem ajánlatos kitérni. Igaz, a tanítási anyagként felveendő kiválasztása nem könnyű. De hiba lenne az értékelés lezáratlanságára, a megértetés nehézségeire hivatkozva az elhallgatás álláspontjára helyezkednünk, mivel ez az alternatíva a vállalás kockázatától nagyobb veszélyt rejt magában, azt ugyanis, hogy tanulóink észlelő és értékelő képessége csökevényes marad, nem lesznek képesek részt venni korunk irodalmi dialógusában. Szűkebbre vont didaktikai kérdés a képzésfok problémája. Nagyrészt csak a 8. iskolaévtől ajánlják az érintkezést a modern költészettel. Viszont ha meggondoljuk, hogy annál könnyebben hasonulunk az újszerűhöz, minél fiatalabb korban ismerjük meg, vagy hogy pl. a hanglíra, a montázs, az absztrakt vers a gyermekvers technikájával, mondókéival, a nyelvi játékkal mutat feltűnő átfedéseket, rájövünk: a korhatárt nemigen lehet szabályként feltüntetni. (A kötetben Hans Arp versei, Celan Beszédrács című verse a 4. osztály kísérleti anyagaként szerepelnek.) A 7. osztálytól mindenképpen helyénvalónak tarthatjuk a modern irodalom oktatását, a középiskolák tantervi anyagának pedig számottevő része az utolsó két osztályban (12—13.). A konkrét feldolgozás formái a hagyományos anyagéval azonosak (formából, tartalmi elemekből, életrajzi mozzanatokból indulás, összehasonlítás más művekkel stb.). A tapasztalat leginkább a forma megragadásának elsődlegességét igazolja, ez biztosítja legjobban az alkotások formai-tartalmi egységben szemlélését. A nyelv által, a forma által nem ellenőrzött tartalmi elemzésben indokolatlan ráértések, az elrugaszkodás buktatója rejlik (szövegközpontúság). A modern német irodalom jeligéje és kulcsszava: Bertold Brecht. Életműve nélkül ti. elképzelhetetlen volna mai formájában a 20. század második felének német irodalma. A ráépülő alapvető tájolást, tartalmi körülhatárolást hivatott képviselni ez a névsor: líra — Paul Celan, Gunter Eich, Ingeborg Bachmann, Peter Huchel, Marie Luise Ka- schnitz, Hugo Ball, Kari Krolow, Helmut Heissenbüttel, Günter Kunért, Peter Hachs, Eugen Gomringeri Rainer Brambach, Hans Arp, Georg Britting, Walter Höllerer, Hans Magnus Enzensberger, Heinz Piontek; epika — Wolfgang Borchert, Heinrich Bőll, Max Frisch, Günter Grass, Anna Seghers, Gerd Gaiser, Luise Rinser, Günther Weisen- born, Marie Luise Kaschnitz, Siegfried Lenz, Elisabeth Langgässer, Kurt Kusenberg, Wolfdietrich Schnurre; dráma — Max Frisch, Friedrich Dürrenmatt, Ingeborg Bachmann, Fred von Hoerschelmann, Wolfgang Weyrauch, Günter Eich. A modern német irodalom előfutáraként — s „nicht mehr im vollen Wortsinn als modern“-nek — tüntetik fel Rilkét, Hofmannsthalt, Traklt, Kafkát, ami persze elnagyolt általánosítás, egyrészt mivel Trakl és Kafka nem említhető az előbbi kettővel együtt, másrészt (s erre talán még kitérünk) az alkotás fajsúlyának és eredetiségének kérdése nem fedhető le csak a nyelvi modernség jegyeivel. A folytatásban a kötet szerzői a vizsgálat csomópontjába a lírai verset, az elbeszélést, rádiójátékot és egyfelvonásost állítva kifejtik az elemzés irodalomelméleti szempontjait, közük az óratervi feldolgozásokat, valamint a magnószalagra felvett tanítási órák jegyzőkönyvét, a tanulók írásbeli megnyilatkozásait s a feldolgozások kritikai értékelését. (Felfogásuktól távol áll bármilyen kizárólagosság, a félreértések elkerülése végett leszögezik: a modern költészet csak részegysége az oktatásnak, nem vezethet a hagyományos háttérbe szorításához.) Modern epika az oktatásban A felfokozott élettempó, az azonnali válaszadás szükségessége a valóság gyors átváltásaiban, az átalakuló társadalomban, az idealista eszmék lebomlása, eltérő valóságrétegek egymásmellettisége, a végtelen térélménye és a helyzetek pillanatnyiságában sűrűsödő élménygazdagság — mindez az irodalomnak mint mimézisnek a szemszögéből nézve új kifejezési formára tör, s elsősorban az elbeszélésben-kisregényben jelentkezik közvetlen műfaji jegyként (vagyis minden, ami fajlagos benne, tükröző jellegű). A kis terjedelmű szöveg szerkezete a pillanatnyira, az idő, cselekmény, tér egyetlen szelvényére épül, vagy vágás-mozaik. Annyit képes formába önteni, amennyi villámfényben rögzíthető; a műfaj térfogat-kritériuma a művészi gazdaságosság maximumát követeli. A részlet nem kitérés benne vagy epizód, hanem az egésznek lényeges alkotórésze. A modern elbeszélést a próza grafikájának nevezhetjük. Redukál és sűrít, kihagy és
