Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - Tóth László: Vers
Tóth László montázsolt önarckép egyes szám második és többes szám első személyben megvilágítás idegen templom: állsz önmagad előtt homlokod egén vonuló felhők a fájdalom világrészei szemed kriptájában fekete urnába fészkel fekete urnába fészkel a nap a kép íme a pont hol lezárt s folytatott a pillanat egyetlen ütem sejtnyi dallam törött madárszárnyak csapkodása föl! föl! sirály archeopterix-ösztönöddel g-kulcs jegyében vörös kiütések rajtad a hangok szétszaggatott partitúra az ég szomorúfűz-eső hermafrodita nyár véres vonó fut át húrtalan szádon a mérleg jegyében hullámzó szigeteket keresni köldökzsinór-indába gubancolódva örök tabula rasánk: négylevelű lóhere negyedik levele a kereszt negyedik ága kereszt negyedik ága hetedik kontinens örök-arcú bálvány töviskoszorú-vulkánok mozdul egy krizantém szél fátylát lebbenti fekete menyasszony öledben örökké örökké havazik hetedik kontinens kereszt negyedik ága görcsös szerelemmel a végső görcs jegyében csigaház keményen leletként még mindig megmaradtunk antik váza — emlékeink tört arca a hold keményre vasalt ingeinkben kiszőrösödnek s körmöt növesztenek pár órás pár ezredéves öleléseink íme a pont hol megbotlanak a hangzók a gyertyák ideje — s fekvőtámaszból egyetlen szökkenéssel kenyér labiritusába sírfelirat egy testhosszal az éjszakák mögött még mindig van lehetőség egy más halálra
