Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Mikola Anikó: Emberevők

Mikola Anikó

emberevők

Egy fiú bandukolt az úton. Egyik kezében lapos sportszatyor lógott, a másikat zsebre dugta. Fullasztó, párás meleg volt, az égen sötét felhők hömpölyögtek.

Nyitott sportkocsi zúgott el mellette, kócos fekete nő vezette. Mikor eléje került, a nő visszanézett, lassított és megállt.

— Jöjjön, elviszem egy darabon! — kiáltott vissza a fiúnak.

— Köszönöm, nem sietek — mondta a fiú, és szándékosan lassított.

— A mindenségit magának, szedje a lábát, mindjárt itt a vihar — futotta el a méreg az asszonyt. Kinyitotta a kocsi ajtaját. A fiú odaért, és beült az asszony mellé. Táskáját a hátsó ülésre dobta.

Hűvös szél kerekedett.

— Megázunk — mondta az asszony.

A fiú vállat vont.

— Annál jobb — válaszolta.

Az asszony hajtott, mint az őrült. Sorra elérték és lehagyták az előttük haladó kocsikat. A fiú elővette zsebéből a napszemüvegét, közben futó pillantást vetett az asz- szonyra. Elég ronda, gondolta. Ellenszenves.

— Hova megy? — kérdezte az asszony, hogy megtörje a csöndet.

— Haza.

— Az hol van?

— Néhány faluval odébb.

— Szóljon majd, ha ki akar szállni.

— Jó, majd szólok.

Már megint hazudtam, gondolta a fiú, csak azt nem tudom, miért. Megmondhattam volna, hogy nem haza megyek, és nincs is hova, hogy a barátomnál töltöm ezt a két hetet, de hát mi köze hozzá! Mindig elfogta a szorongás, ha erre gondolt. A barátjának szülei vannak és testvérei, és rettenetesen szerteágazó rokonsága, melyben ő sosem tudott eligazodni. Szegény srác — gondolta —, őszintén sajnálom. Azért magát is megsajnálta egy kicsit. Elképzelte az érkezést, az udvariasan zajos fogadtatást, a jóindulattól és részvéttől csöpögő családi kört...

A falu határába értek. Elhagyták a temetőt, a szélső házakat és a gabonaraktárt, ahol a fiúnak ki kellett volna szállnia, de nem szólt. Végül kiértek a faluból.

— Messzire megy? — kérdezte az asszonyt.

— Igen. A hegyekbe.

— Minek?

— Kivettem egy hét szabadságot. Pihenni fogok... Van egy kis nyaralóm.

— Egyedül fog pihenni?

— Nem.

— A férjével?

— Már nincs férjem.