Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Grendel Lajos: A teniszlabda
Grendel Lajos a teniszlabda A villanegyed úgy emelkedik a város fölé, akár egy emlékmű. A kertek felfutnak a dombtetőre, ahonnan be lehet látni az egész környéket, jobbra a várost, a cifra templomtornyokat, a dombok alatt épülő újnegyedet hatalmas bérkaszárnyáival, balra az apró szigetekhez hasonlítható falvakat. — Jövőre mi is napszámosokat fogadunk — ajánlotta Ica. — Nem akarom, hogy tönkretedd magad a kert miatt. Lassan semmire se marad időd. Elsősorban őrá nem. Ezt így kell érteni. Ica nem jár le a városba, megelégszik azzal, hogy este felkapaszkodik a kert végébe, és meghallgatja a harangszót. Ilyenkor kémlelődik, mintha azt vizsgálná, melyik toronyban harangoznak, és elcsodálkozik azon, hogy amonnan, a falvak felől hangot se hoz a szél. — Egyszer elviszel oda. A parasztok közé. Innen semmit se látni. Én még sose voltam falun. — Holnap majd elmegyünk. Másnap hiába kérlelem. Mire késő délután megérkezem a hivatalból, már ott ülnek nála a diákok, kinyitják kenyérszínű táskáikat, előkerül a füzet, a toll, a szótár, kezdődik a francia óra. — A passé simple ma már csak az írott nyelvben használatos . .. Kész. Ezt még mindegyik tudja, de a ragozásra már Icának kell rávezetnie őket. s a következő órán se fognak többet tudni, mint ma. Kimenekülni a kertbe! A gyerekek is legszívesebben ezt tennék, de se tiltakozni, se magyarázkodni nem mernek. A teniszpályát bámulják, az őserdővé duzzadó parkot. — Ki lakott abban a kastélyban?— kérdezte egyikük. — Egy gazdag úr. — És sokat mulatoztak, ugye? — Elég sokat. — És azért vették el tőlük. Mert a bőrünkön mulattak. — Nem azért. Lebombázták, az úr pedig elköltözött. Messzire, Amerikába. — És akkor ki lakik most ott? — Senki. A gyerek elképzeli az üres szobákat, a falon végigfut egy pók, a folyosón csonkig égett gyertyák, a szolgálók foszladozó ruhája ott hever a cselédszobák sarkában, senki se mer hozzányúlni. Az egyik szobában égve hagyott csillár, a másikban csillár helyett a bevilágító hold. — Költözzünk le oda. A park felé eső része teljesen ép. Ica könyörgő szemekkel vár. Gyerekkorában talán arra vágyott, hogy egyszer kastélyban lakjon. — Mit szólnának a szomszédok? — Téged az érdekel? — Érdekel. Azt hinnék, miattuk mentünk el.
