Irodalmi Szemle, 1970
1970/6 - Kovács Magda: A gonosz asszony hagyatéka (elbeszélés)
Kovács Ma<gda a gonosz asszony hagyatéka A gonosz asszony inkább szegény volt, minit gonosz, abban a gömöri falucskában, ahol a kutyabőrt eladták a zsidónak, s a szimbólumot, a hét szilvafát is kivágták téli tüzelőnek. Az egyetlen nemesi kúria vakablakaiban csalán virágzott muskátli helyett, s a siket úr a még siketebb szolgája nyugdíjából éldegélt. Ű volt az egyetlen ember, akinek a szocializmus első évei némelyes javulást hoztak a faluban. Az úr a pokolban is úr, harsogta a párttitkár fülébe, amikor ősi vagyonának roncsaival, egy rossz fekete almáriummal s a szúette hitvesi ágy egyik darabjával átköltöztették a kamrába. A másik ágyat a párttitkár foglalta le magáinak, a szobával együtt, s abban töprengett éj szakánként, hogy mit lehetne ebből a faluból kihozni. Az öregúr néha betogyogott hozzá elpolitizálni a tizennégyes háborúról, tisztelte a párttitkárt a maga módján, egészen addig, amíg a családfára nem került a sor. Nem bírta megérteni, hogy a kom menistáknak miért nincs családfájuk. A kommenisták is urak, filozofált, s aki úr, annak családfájának is kell lenni. A titkár nem haragudott rá, csak olyankor nem engedte át magához, amikor kint voltak a járásról. Ebben a faluban az emberek nem tanúsítottak különösebb érdeklődést a világ őse menyei iránt. Hogyha háború volt, néhányan meghaltak, kik a fronton, kik itthon a nyomortól, s békében a földdel birkóztak soha véget nem érő dulakodásban. Atko zott földek voltak, sokkal (több követ és madárfüttyöt termettek, mint búzát. De a ma dárfütty legalább szép volt, s amikor egy paraszt kidőlt az eke szarva mellől a baráz dában, úgy záporozott rá, mintha a mennyország nyílott volna meg az öreg paraszt végtisztességére. Istenben nem hittek, megkeresztelkedtek, de pogányok maradiak Csak egymás között házasodtak, s ha egy idegen mégis bekerült a faluba, nem fogad ták be, gyűlölték, amíg élt, sőt az utódait is. Mintha elhatározták volna, hogy a világ nak ezt a darabját körülkerítik a vérükkel, izzadságukkal, az ősök csontjaival, s hogy ha az utolsó utód utolsó csepp vérével is, de megváltják. A gonosz asszony idegen volt. Más tájról került ide, más kiejtéssel beszélt, nem szerette a dombokat, a köveket, s nem tudta, hogy ez bűn, amiént lakolnia kell A kenderföldjében pajor termett, megátkozta, erre megüszkösödtek a búzakalászai, apróállatai elhullottak udvarában. Nem tudta a falu törvényeit, hogy le kell borulnia a földre, szerelmetes szavakat sugdosni a rögek közé, s fiúgyermekeket szülni. Egyet a kenderföldnek,, egyet a búzaföldnek s egyet az udvarnak. S akkor a föld felöl dozza. Ezt csak az itteni asszonyok tudták, akik anyáiktól, nagyanyáiktól tanulták Első fiúgyermekét, mielőtt még éles sikolyával eljegyezhette volna magát a kenderfölddel, megfojtotta. Mélyen a kert végébe rejtette, szilvafát ültetett fölé. S a búza Gömörben a mai napig úgy beszélik, hogy a gonosz emberek addig nem tudnak meghalni, amíg meg nem fog fák valakinek a kezét, hogy itt hagy fák a földön gonoszságukat.
