Irodalmi Szemle, 1970

1970/6 - Gál Sándor: Jeronimo (elbeszélés)

Kiara leült az ágyra, és nevetett. Jeronimo pedig állt, hallgatott, és nézte Klárát az ágyon.

— Próbálj kedves lenni. Játszd el, hogy szerelmes vagy egy kicsit belé. Engedd, hogy szeressen, ne zavard el magad mellől, mosolyog] rá, ha odarakja a virágokat a tányérod mellé. Ennyi az egész. Tedd meg, és boldog lesz.

— Azt hittem — mondta Kiara —, azt hittem, te értelmes ember vagy.

•— Én is azt hittem rólad.

— Most akkor láthatod, hogy nem vagyok az. Itt mem is akarok értelmes ember lenni. Nem azért jöttem.

Elhallgatott, majd újraismételte:

— Nem azért jöttem ...

Kitártam az ajtót, és kitoltam magam előtt Jeronlmót. Lementünk a nappali bárba, és ittunk egy konyakot. Jeronimo délutános volt, nem jöhetett le a tengerpartra. Kiara kikezdett egy jódlizó némettel. Cigarettáztak, úsztajk és néha elmentek a büfébe inni. Vacak délután volt. Olga megbetegedett, egész nap a szobájában maradt. Nem is nagyon bántam. Kiara idegesített. Meg Jeronimo is. S a rendetlenség megnövekedett bennem. Minden a feje tetejére állt. A víz kimászott a partra, a homok pedig elindult a tenger felé. Kocsonyás darabokban potyogott le az ég, kéken remegett minden körülöttem.

Vacsoránál Jeronlmót sehol se láttam.

— Hol van Jeronimo? — kérdeztem az egyik pincértől.

— Leváltották — mondta.

— Miért?

— Részeg volt — felelte.

Kiara tányérja mellett a pohárban nem volt virág. Kiara felemelte a borospoharat, és szájával lefelé fordítva az asztal közepére tette.

Kimentem a tengerhez. A dagály nehéz hullámai a part felé gurultak. Mély hangokat hozott a szél. A kelő hold ezüsthidat épített a fekete hullámok fölé. Jeronimo felemelt egy kagylót a homokból, odatette mellém, fellépett az ezüsthídra, és elindult a túlsó part felé.

Fogtam a kagylót, felmentem az étterembe, és odatettem Kiara tányérja mellé. Azóta üres a tenyerem, nincs rajta semmi, amit leejthetnék, vagy valakinek odaadhatnék. Nincs, nincs, nincs ...

Prandl Sándor jelvétele