Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - HAZAI FÓRUM - Csizmadia Dezső: A csehszlovák-magyar haladó erők két világháború közötti kapcsolatainak problémáihoz
kiáltása után Szlovákia területén statáriumot hirdettek, s bebörtönöztek mindenkit, akiről kiderült, hogy a Tanácsköztársasággal szimpatizál. A csehszlovák burzsoázia félt a magyar emigránsoktól, akik a Tanácsköztársaság bukása után — a csehszlovákiai munkásosztály segítségével — a köztársaságban kerestek védelmet. A budapesti csehszlovák követség adatai szerint mintegy 30 000 volt azoknak a száma, akik a Magyar Tanácsköztársaság harcaiban aktívan részt vettek, s később a fehérterror elől Csehszlovákiában kerestek menedéket.13 A csehszlovák kormány elkövetett mindent, hogy ezeknek Csehszlovákiába jutását megakadályozza. Szigorú ellenőrzést rendelt el, majd a Vörös Hadsereg harcosait, a magyar emigránsokat börtönbe záratta, és fogságuk letelte után kiszolgáltatta az ellenforradalmi Magyarország hivatalos szerveinek, vagy lojalitásra kényszerítette őket. Ennek ellenére több százan (a csehszlovákiai magyar burszoá történetírás szerint is: „az egész bukott marxista forradalom vezérkara és újságíró gárdája“) nyertek menhelyet Csehszlovákiában, „s szabad lehetőséget eszméik továbbterjesztéséhez “u A Magyar Tanácsköztársaság leverése után például Steiner Gábor is visszatért szülővárosába, Komáromba. A Tanácsköztársaság fennállása idején betöltött szerepéért a Horthy-Magyarország halálra ítélte. Csehszlovákiában a magyar nemzetiségű Steiner Gábor viszonylag szabad teret kapott további politikai működéséhez. Komáromban megalakította a CSKP helyi szervezetét, majd később a párt parlamenti képviselője-szená- tora és a CSKP KB tagja lett. A csehszlovákiai magyar kommunisták és a magyar emigránsok gazdag tapasztalatai nagymértékben hozzájárultak a szlovákiai munkásmozgalom megerősödéséhez. A munkásosztály forradalmi pártjának megalapítására irányuló törekvések Szlovákiában is elérték tetőpontjukat. A szociáldemokrata párt marxista baloldalának l'ubochíiai (Fenyőháza) kongresszusán (1921. január 16—17-én) Szlovákia és Kárpát-Ukrajna forradalmi munkásképviselői kimondták a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozásukat. A konferencián 88 szlovák, 15 német, 6 ukrán, 4 zsidó küldött mellett 36 tagú magyar nemzetiségű delegáció képviselte Csehszlovákia osztályöntudatos magyar dolgozóit.15 A CSKP 1921. májusi alakuló, majd októberi egyesítő kongresszusa után a magyar kommunisták e párt zászlaja alatt indultak harcba. A magyar kommunisták között fel sem vetődött külön kommunista párt vagy szekció alakításának a gondolata. Más nemzetiségek, vagy például a magyar szociáldemokraták, s később az agrárpártiak is az országos párt- keretein belül külön szekciót alkottak. A magyar kommunisták világosan látták, hogy a forradalmi proletáriátusnaik — nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül — közös a célja: a kapitalizmus megdöntése és a munkásosztály hatalmának megteremtése.16 A párt központi bizottságában Bohumil Smeral cseh újságíró, Antonín Zápotocký cseh kőfaragó munkás, Marek Culen szlovák paraszt, Karol Kreibich német újságíró mellett ott volt Nagy Gyula magyar munkás is. A csehszlovákiai magyar kommunisták internacionalista harcuk során a cseh és a szlovák, valamint a többi nemzetiség kommunistáiban megtalálták az igaz szövetségest. A cseh forradalmi munkásság vezető képviselője, B. Smeral, az 1921. június 12-i kassai konferencián fogadalmat tett, hogy a cseh kommunisták a magyar nép nemzetiségi jogait is védelmezni fogják. „Nagyon jól tudjuk — mondotta —, hogy a magyar kommunisták a saját burzsoáziájuk nacionalista demagógiája és a sovinizmus elleni harcra csak akkor lesznek képesek, ha teljes mértékben teljesítjük internacionalista kötelességünket." A csehszlovákiai kommunisták közös harca főleg attól az időtől vett különösen nagy lendületet, amikor a CSKP a köztársaság jellegének megítélésében, valamint a nemzetiségi kérdésben is következetes marxista álláspontra helyezkedett. A CSKP VI. kongresszusa először foglalkozott részletesen a nemzetiségi kérdéssel. 13 Boros Ferenc: K vzťahom maďarskej komunistickej emigrácie a československej marxistickej ľavice. Historický časopis č. 4. r. 1959. str. 523 — 524. 1* Magyarok Csehszlovákiában, i. m. 62. o. 15 Miloš Gosiorovský: Príspevok k dejinám slovenského robotníckeho hnutia, Bratislava, 1951. Str. 135. ls Kassai Munkás, 1921. június 13. sz.
