Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Šútovec, Milan: A kuporgó
A csap alá tette a vödröt, és a kerékkel babrált, de hirtelen eszébe jutott a szúnyog a kékes folttal. Elzárta a vizet, és a vödör mélyére szegezett tekintettel közvetlenül a lába elé öntötte a lét. Ismét babrált a kerékkel, és a habzó, vad víz harsogó csobogással örvénylett a vödörben, forgott és emelkedett. Amint fölegyenesedett, belenyilallt a derekába, és ösztönös mozdulatot tett hátrafelé a kezével: a kutya felállt. Ö egyszerre megértette, hogy hiábavaló volt az óvatosság, mert az ösztönök mindig elárulják az embert; egy ideig azért mégis latolgatta, vajon a közömbösség nem készteti-e visszavonulásra a kutyát. Csakhogy a kutya lassan, lépésről lépésre nyomult előre, és ö érezte ezt a felé irányuló alattomos, veszedelmes mozgást. Tudta vagy inkább emlékei alapján sejtette: a feje alacsonyan a föld felett, a szeme, rászegezve, lesi a 'tekintetét. De a tekintet nem született meg. Emberünk félt, emberünk tudta, hogy az emberi tekintet kegyetlenséget vált iki a kutyából, s egyetlen mozdulat sem létezik a kutya számára, ami érthetőbb lenne, mint a szem mozgása. Mit lát a kutya az emberi szemben? Ml nyugtalanítja benne, s ennek ellenére miért lesi, várja a pillanatot, amikor tekintete találkozik az emberével? A víz már a vödör szélén csobogott, már ki-kibuggyant, de nem volt mersze a csaphoz hajolni. Térdben kissé meggörnyedt — ezt a változást nem veszi észre a kutya — és merev háttal matatott a csapon, majd elfordította. Csend lett. Bele kell nézni a kutya szemébe! Döntött, s a kutya abban a pillanatban kisebb lett, de nem — csak a fejét eresztette valamivel lejjebb a mellső lábai közé. Emberünk a kutya szemébe fúrta tekintetét, és egyet előrelépett. A kutya hátrált, de közben felmordult, és habos nyál ereszkedett ki a szájából. Az ember megint lépett egyet előre, a kutya hátra. Aztán megálltak. Küzdve a tekintetükkel, és erőt gyűjtve az elhatározáshoz és a bátorsághoz. Elkapott egy ablak mögötti mozdulatot, és megértette, hogy még egy szempár figyeli — „dönteni kell“ — döbbent rá hirtelen, és nekiindult, mereven maga elé nézve, hősiességében és rettegésében nevetségesen. Ki tudja, mi volt inkább, hős vagy gyáva. Lába alatt megroppant az első csiga, aztán megcsúszott az első szilván, de ment a szúrós bozótban, és igen komoly teljesítménynek tartotta az egészet. Amikor az akácok alá ért, érezte, hogy még mindig két szempár figyeli. Es azután: Papucsba bújt (nedves volt), és teszilnadrágját melegítőre cserélte. Kezet mosott, és az asztalhoz ült, de csakhamar, nem tudta pontosan, mennyi idő telhetett el, ismét valami tekintetet érzett a hátán: megfordult: te vagy az, Cicero. — A falon lógott, és kihívóan nézte. Forradás látszott a homlokán, de az nem a fejéhez, hanem a kőhöz tartozott. „Te vagy az, Cicero? Te betyár.“ Felállt, és beállította a megfelelő hullámhosszat, ti, ti, ti. A pontos idő tizenhat óra. Rádió Banská Bystrica... Kerületünk útjain a mai nap folyamán tizenhét baleset történt, ami rekordot jelent. Két személy életét vesztette, egyet súlyos belső sérülésekkel szállítottak kórházba... Most pedig zenét adunk. „Szónokolj nekünk, Cicero!“ Kiment a konyhába, fogott egy hétdecist, meg egy aránylag tiszta poharat. Aztán leült, háttal a kőfej-fényiképnek, ivott, és egy albumban lapozgatott. A második sorban a második. Svájci sapkával a fején. Csodagyerek, akinek a kisujjában van az egész középiskolai tananyag. A harmadik sorban középen. Szöghajú — kiváló tanuló és költő — az első sorban balról a harmadik — a kitüntetéssel érettségizettek egyike — a kedves barátnőjével — a kedves egyedül. A kedves a parkban. A kedves autóval. A kedves betegsége után. Az első sorban középen. Mint évfolyamtitkár. Hosszú hajjal. Építőtábor. Társadalmi munka. Évfolyamértekezlet — tudósítóként. Cikk az évfolyamújságban. A kedves másállapotban — barátok az avatáson — ő a kedvessel — a kedves — ő szemüveggel — a kedves, szüleivel — ő a hivatalban — ő rövid hajjal — haj nélkül — amikor harmincéves volt. Otlevélfényikép. Ö más hivatalban. Irodája. Asztala. Ö vacsorán. A kedves fia. Ő részegen messzelátóval. Más nő. Ö. A kedves. A kedves. A kedvessel a Tátrában — a kedvessel Bulgáriában — a kedves mint kalóz — a kedves a hivatalban — a kedves a Dunánál — új kosztümben. Cikke az Esti Lapban. Ö szemüveggel — ismerősökkel — egyedül — egy hónappal ezezlőtt. Egy hónappal ezelőtt a hazaiakkal. A szomszéddal. Egyedül. Rendben van ... Ti, ti, ti, a pontos idő tizenhét óra, híreket mondunk... A repülőtérre érikezett baráti ... ellátogatott... elutazott... érdekeltség ... javaslatok ... keretében ... Ez érdekes, hogy keretében . ..