Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - Šútovec, Milan: A kuporgó

ő megmozdult, lábra állt, de a föld azonnal visszahúzta, és az egyik szárnya lankadt maradt, mintha kificamodott volna: alárejtette a fejét. A sarok, amelyben feküdt, két oldalról védte téglafalával. Mögötte a két topolyafa már ‘kitartóan hullatja -a leveleit; de kilencven fokos szögben sebezhető volt, és szárnyaira, úgy érezte, már nem számíthatott. Nem hitte, hogy van még olyan erő, amely visszatérítheti abba az elembe, amelyből született. És a három vörös csirke számára eljött a pillanat. Kettő — mindkét oldalról — kivájja a szemét. „Érdekes, milyen érdekes így kigondolni a gondokat“

— vélte a mi emberünk. Aztán a ttotatartó után nyúlt, és kinyitotta az ablakot. Abban a pillanatban lépett be az udvarra egy férfi és egy nő, és egyenesen ahhoz a sarokhoz tartottak. A csirkék fölkapták fejüket, rémülten fészkelődtek, és a galambot jól táplált testük alá rejtették.

A férfi némán lépkedett, majd megállt, széthessegette őket, és kezéből mag hullott. A csirkék menekültek és ellenálltak, de a férfi ismét széthessegette őket, és újabb és újabb magok koppantak az aszfalton. Az asszony villámgyorsan lehajolt. Mozdulata pontos volt; kétségbeesett kárálás, és íme, a magvető asszonyával együtt elhagyja az udvart, ahol nem maradit semmi egyéb, csak két vörös csirke, meg egy szürke galamb. Aki úgy látszott, nem él.

„Látták ezt?“ — becsukta az ablakot, és szembefordult a többiekkel. Néhányon látták, de csak az egyik jegyzett meg valamit. A többiek csöndesen cigarettáztak.

Azután: Valaki belépett. Mondták neki, hogy nem, még nem, s azzal elment. Időnként a sűrűn, olvashatatlanul teleírt papírlapokba tekintettek, és voltak pillanatok, amikor nem érezték magukat olyan kényelmetlenül, mint amikor időnként megszólaltak, de sejtették, hogy ez nem az igazi, hogy elhallgatnak valamit, pedig kizárólag arról lenne érdemes vitatkozni, de azt képtelenek kimondani.

Es azután: Megebédeltek, és komoly összeget fizettek plusz italra. A pincér jutalmul vicceket mesélt nekik, amiken iöbbé-kevésbé tisztelettudóan nevetteik.

És azután: Furcsa módon váltak el, miközben azt mondták: hát akkor holnap. Üdvözletét intettek, aztán egy darabig még látszottak az utca különböző pontjain, egyedül álldogálva a sarkokon. Türelmesen várta mindegyik a maga villamosát.

Kezdetben a peronra kényszerült, egy krumpliszsák és két személy közé, akikről csak véletlen érintéssel — amikor a villamos váltón haladt át — tudta meg, hogy nem nők. A kilátást minden oldalról pulóverek és orkánok zárták el, úgyhogy a lábán alig állva, jobb híján a részletek 'tanulmányozásába mélyedt. Kis időre egy lyuk kötötte le a figyelmét, egy égés következtében keletkezett lyuk a kellemes hatású világoslila szvetteren, majd később egy érdekes fülforma, aztán egy feje fölött látható pecsétgyűrű, végül egy orkán gallérján látható piszokcsík következett sűrű szürke hajjal, amely erősebbnek tűnt bármi más élő anyagnál.

Aztán abban a pillanatban, amikor éppen egy régi érme formájában megnyilvánuló gombra összpontosított, a krumpliszsák rádőlt a lábikrájára, majd a cipőorrára helyezkedett. „Menjen az útból“ — mondta a zsák a pályaudvarokon hallható mikrofonhangon, és egy újabb nyomással egészen kibillentette egyensúlyából, mire valamiféle szögletes könyökbe kényszerült belekapaszkodni. „Itt nincs út“ — mondta, és a környezet nevetni kezdett. A zsák vésztjóslóan válaszolt: „Ahhó magának semmi de semmi köze.“ „Ez aztán a viselkedés“ — jegyezte meg, de ugyanakkor érezte, hogy túlságosan finom. Ezért vitazárónak hozzátette: „Háit akkor szóródjon szét" — és elhúzódott, amennyire csiak lehetett. „Majd adok én magának szétszóródást, majd én megmutatom, maga marha“ — dörögte a krumpliszsák, és ő magán érezte a körülállók várakozó tekintetét — kíváncsiak vagyunk, erre mit felelsz. Nem mondott semmit.

Es azután: Amikor a villamos megállt, és .tartalmának jelentős részéit kiömlesztette, sikerült bejutnia a kocsiba: „Dáva“ — mondta magában — „gracla sere“. A lehető legnagyobb undort igyekezett kelteni magában, hogy találjon valamit, amivel az út hátralevő részét eltöltheti. „Trágyadomb“ — kezdte kísérletképpen, de nem volt elég meggyőző, és úgy érezte, erőszakoltan hangzik. Néhányan rácsodálkoztak, de senki kedvére való nem akadt: diáklányok folyóiratokat lapozgattak, érett, megkínzott arcú,