Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - Vlašín, Štěpan: Cseh proletárirodalom, expresszionizmus, poétizmus

A poétizmus nem korlátozódott pusztán az irodalomra, hanem a zenét, a képzőművészetet, az építészetet, a színházat is érintette. Styrský és Toyen artificielizmusa, valamint Muzika és Síma képzőművészeti lírizmusa mind a Devétsil légköréből nőtt ki. Az új művészeit (s nemcsak a költészet) egyesítő alapelve a líraiság volt mint uralkodó kifejezőelem. Ezt a líraiságot a Devétsil tagjai úgy éntelmezték, mint egy új, üde életérzés kifejezőjét, mint eredeiti, konvenciókkal el nem fátyolozott látást. Ezért jut a poétisták munkásságában olyan nagy szerephez a gyermeki szemlélet, a gyermekkori élmények felidézése. A Devetsilnek egy időre sikerült (kialakítania a közös légkört s az egységesítő elméleti kiindulópontot valamennyi művészeti ág számára.

A háború utáni nemzedék azonban nemcsak a Devétsil körül csoportosult. 1921 februárjában a fiatal morva írók létrehozták az Irodalmi Csoportot [Literárni skupina), s tagjai a teoretikus František Götzöm kívül Josef Chaloupka (költő), Cestmír Jerábek (prózaíró), Lev Blatný (drámaíró) voltak, de átmenetileg másokkal együtt Jirí Wolker és A. M. Pisa is. Az Irodalmi Csoport filozőfiailag az amerikai pragmatista William Jamest, a francia imtuicionista Henri Bergsont és a pozitivista társadalomfilozófus Émile Durkheimot követte. Az ő nyomdokaikon haladva igyekeznek megbirkózni a lélek és a világ kettéhasadtságának érzésével. Érzéseiket kozmikus motívumokkal kapcsolják össze, a tárgyakkal való testvériesülésit proklamálják, apró problémákat a kozmosz méreteibe vetítenek, s megfordítva, a kozmoszt a mindennapok apróságaiban varázsolják meghittebbé. A tömegben a hidat látják az ember és a végtelen között. A költészet fő küldetésének a behatolást tekintik az emberi rejtelmeibe.

Az expresszionizmus híveinek vallják magukat, de hirdetik a cseh expresszionizmus sajátszerűségét, különbségét a némettel szemben. Götz szerint a cseh expresszionizmus mentes attól az abszolút pszichizmustól, társadalomundortól, világnézeti és érzelmi nihilizmustól, amely a német alkotók sajátja, annál erősebb viszont a valóságszeretete. Götz a cseh expresszionizmus szláv vonását a lélek sajátos gyöngédségében nevezi meg, amely az álmot és a valóságot, a lelket és a világot, az istent és az anyagot egyetlen valósággá kapcsolja össze, s igy olyan szellemmel átjárt valóságot teremt, amelyben benne remeg a kor minden szorongása, fájdalma és nyugtalansága.

Az Irodalmi Csoportnak és a poétizmusnak egész sor közös jegye volt. Undor minden a kispolgáriságtól és individualizmustól, szocialista szemlélet és az, hogy mindkét irányzat több akart lenni puszta művészeti programnál, hogy életprogrammá igyekezett válni. Ám hamarosan elvi ellentétekre került sor mind a művészet funkciójának, mind a forradalom és a szocializmus értelmezésében.

Az Irodalmi Csoport ugyanis átvette az expresszionizmus idealista humanizmusát. 5 bár maguk a csoport tagjai később elhatárolják magukat az expressziomizmustól, s mint "mondják, „forradalmi polifón szocialistákká“ lesznek, kollektivizmusuk inkább filozófiai spekuláció. Nem a valóságos emberi kapcsolatokat vizsgálják, hanem az egyén lelki problémáit vetítve ki, azokat a bizonytalan, ködös tömeg élményévé emelik.

Jirí Wolker, aki átmenetileg maga is tagja volt az Irodalmi Csoportnak, elhatárolta magát a Host 1922 szeptemberében közölt kiáltványától. Elsősorban azt kifogásolja benne, hogy a szocializmusból végre csak ködös utópia marad. S fejtegetéseit Wolker egy szellemes aforizmával zárja: „A legjobbat színlelve rázza le magáról a jó tett kötelességét."

Az osztálygyűlölettel a cseh expresszionisták egyfajta társadalmi utópiát helyeznek szembe, s a szenvedő ember szeretetét, mert szerintük csak a szeretetből születnek nagy dolgok. A forradalommal szembeni humanista fenntartásaiktól és reformszocializmusuktól további útjuk a polgári konszolidációig vezet.

A cseh expresszionizmus művészi oldala is könnyen sebezhető. A szilárd, zárt forma széttörése, az inkább eszméket hordozó, mint konkrét, eleven alakok ködös szimbolikája, valódi tragikum helyett ideges fintoraik és görcseik — mindez hálás 'kiindulási alapul kínálkozott a kritikai ítélkezés számára. A poétizmus és a cseh expresszionisták vitáiban és alkotó együttműködésében az irodalom funkciójának kétfajta értelmezése találkozott: az egyik a mosolygó nyugalom és boldogság hordozóját, a másik az emberi küzdelem képét s a szeretet és összetartozás ikinyilatkoztatóját látja a művészetben. Mindkettőben megfigyelhetjük az elszegényítő redukció elemét.