Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - Vlašín, Štěpan: Cseh proletárirodalom, expresszionizmus, poétizmus

teni a proletár esztétikai érzékét, főleg azért, mert képtelenek jelölelni a proletár lényének minden erkölcsi és ösztöni vonását." Az előadásban bámulatukat fejezik ki Verne és Defoe műve iránt — s a „legszerényebb művészetért" való lobogásukban igazságtalanok az igazi művészeti értékkel szemben. „S mégis igaz az, hogy a képtárak és könyvtárak művészete nem mindig tanítja meg az embert annyi mindenre, amennyire az élet képes megtanítani. Ezért az a tanulság, amit az ijjú irodalom a Bufjalo Bili-regényekből és a moziból merít, táplálóbb és hatásosabb lehet annál, amit Goethéből és Vrchlickyből meríthetne."

Ami a művészet irányzatosságát illeti, a Devétsil fiataljai elhatárolják magukat a megszokott típusú társadalmi regényektől és novelláktól. „Nem a nyomorgók életéből merítő elbeszélések, nem a tárnák és kohók, hanem a trópusok és messzi tájak képei, a szabad és aktív élet versei, amelyek a pusztító valóság helyett lelkesítő és erőt adó valóságtartalmakat és látomásokat hoznak a munkásnak! Az erkölcsöt prédikáló kommunista rigmus kis írója nem ér el sikert, és nem hoz izgalomba senkit: csak a szónok patetikus gesztusa, egy esemény a mozivásznon, az ismeretlen, nagyszerű, majdan hazánkká váló világ egy pillanata nyeri meg a proletár szívét."

A Devétsil forradalmi antológiája (1922 őszén) részben már a Devétsil körvonalazott tájékozódása jegyében született. Bedrich Václavek (Seifert Samá láska — Csupa szeretet — című kötetéről írt recenziójában, Československé inoviny, 1923, 1923. V. 27.) tömörített formában így fejezte ezt ki: „Nem költeni a proletárról, nem az egyén és a közösség viszonyán tűnődni, hanem a proletariátus leikéből, művészi örömeiből és jorrásaiból teremteni..Ezzel kapcsolatban gyakran felmerül a kérdés, hogy a Devétsil Irányváltoztatása a proletárköltészettől a poétizmus felé szerves folytatása vagy tagadása-e a proletár korszaknak. F. X. Šalda (A legjiatalább cseh költészetről, 1928) meggyőző módon védelmezte a tételt, hogy a forradalmiság átértékeléséről van benne szó: „Proletárpártiság, jorradalmiság: nem egyértelmű szavak. Ami Wolkernál a harchoz, s még inkább az ügyhöz és a munkához állt közel, az most a boldogsághoz és az örömhöz van közelebb. Azaz: a nálunk még mindig közkeletű és az álkritikusi fejekbe kitéphetetlenül beültetett magyarázat, mintha az első és második réteg között szakadék tátongana, nem felel meg az Igazságnak: nincs szakadék, csak a legtermészetesebb fejlődés és folytatás létezik." (47—48. old.)

Šalda szoros összefüggést látott a kor és a poétizmus között: az új költészet logikátlan, szimultán építkezése, szaggatott robbanékonysága, valamint vágya az objektivitásra, tartózkodása a vallomásosságtól és minden szubjektív meditatív elemtől — mindennek megvan a megfelelője Bergson, James, Einstein filozófiájában. A poétizmus aktívái közé sorolta Salda a humort és a jókedvet, a sziporkázó szellemet, <amely a nehézkes és morózus cseh nemzeti léleknek különlegesen értékes ellensúlyozója. A tökéletes mívesség szenvedélyes szeretetére és a tudományközelségre is feltétlenül szükség van Šalda szerint a cseh Irodalomban. Ö a poétizmust az impresszionizmus utolsó fellobbanásának tekintette. Ahogy az impresszionizmus az egész világot érzetekre csökkentette, és teljesen kizárta az emlékezetet és a fogalmat, úgy a poétizmus sem életsémák létrehozására törekszik, hanem magát az életet, az élet ritmusát és melódiáját kívánja megragadni.

Néhány évvel később Šalda már szigorúbban ítélte meg a poétizmust (Oj proletár- költészet? Zápisník 3, 1930—31, 326—431). Közben kirajzolódtak a poétizmus korlátai, nem jártak sikerrel Nezvalnak elbeszélő költemény és regény írására irányuló kísérletei — s a társadalmi helyzet mély gazdasági válságba torkollt. „Bármilyen őszintén és igazán kommunista volt is képviselőik gondolkodása, a poétista gyakorlat mindenképpen egy új társadalmi klíma, egy társadalmi környezet: a kihűlő forradalmi lelkesedés kifejezője volt" — mondja Šalda 1931-ben a Devétsil proletár és poétista korszakáról.

A poétizmus tulajdonképpeni kiáltványainak a Host című folyóirat harmadik évfolyamának befejező kettős számában (1924 júliusa) megjelent két cikket: Teige Poétiz- musát és Nezval Papagáj a motorbiciklin avagy A költői mesterségről című cikkét tekintették. A poétizmus időközben már irodalmi művekben is kikristályosodott: 1923- ban megjelenik Seifert Samá láska fCsupa szerelem) című verseskötete, megjelennek Vančura elbeszélései Amazonský proud címmel, Schulz prózai művei (Sever, jih, zá-