Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Moyzes Ilona: Sirályok (vers)
Paul Klee: Vitorlások, könnyedén mozogva sirályok Moyzes Ilona kötetlen rabjai a térnek zarándok úton hulló vándorok fehérben messze szállnak a nap felé én is az vagyok a vonzó végtelen ködökbe hulló útjain sirály titkok kötetlen rabja a mindenséget hiába akarom felmérhetetlen én is a nap felé elégett szárnyakon az űr mögött a holtak ugatása a föld felé az űr mögött a holtak ugatása menekülök összegyűröm fehér ingedet ám inged alatt is ott a végtelen csillagok folyók titok-mezők s az űr mögött a holtak ugatása magam felé bukók nincs kiút bennem is ott a végtelen vajúdó tűzhányó hegyek s a halál szájából véres nyál csorog csontkezével arcomon motoz hogy megdönthessem erejét s bennem légyen a folytatás s az örök én legyek ne ő összegyűröm fehér ingedet — vállalom magam — világra hozom gyermekeimet hogy megszűnjön a holtak ugatása s ők kutassák tovább mi az értelem
