Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Varga Imre: Versek
Alfonz, a kakukk útlevelet kér, de nagy a csőre Varga Imre térbeliség bordáimon szőtték az arabok szőnyegeit íme egy élő szátva éppen a t felett kopogó lengő vécékefék az ágak pókhálójában légyre vár egy neon éppen a t felett mint az ingák verebektől pettyes egünkön végigsüvít narcissus fésűje — nihilizmusomat csak ezzel jeleztétek. Violának Folytass, Nem, ne kezdj el! Bűnös talán a kéz, Mely már a hálóban fetreng? A csók formái vagyok: Gyászének, vázarajz, álom ... Folytasd!, nem, ne is kezdd el rég élő halálom. zöld-iszap-madaram jó kakukk pajtásom templomcsőrű-madár (húsverők arcában bolygók koagulálnak) gyere homlokomra hervadt bokrétának bújjál bársonykabátom zsebébe vagy tojj nekem háborút fekete tojásban vagy szaltózz egyet írógépem kopott fedelén csőrödbe nyomtam egy cigarettát mondj már valamit na ne félj én vagyok: ahogy a legtöbben ismernek varga imre 20 éves absztrakt költő ezen a földön valaki túlkeverte a kártyát s a tök disznó azt hiszi magáról király már dante is tudhatott erről másképpen nem lehetne komédiát visszavezetni egy kártyacsatára másképpen tényleg nem lehetne ne nevess alfonz most komolyan szólok hozzád ne védd magad cserebogár pajzzsal ne rejtőzz el kutya-tutulásban minden tagjaimban lándzsák élesednek hamu és vércsepp elkent térképeinél nincsen vidámabb bölények bölények ültek körül minket hónaljukban halott pajor a hold míg kobzok dobok kövülnek torkukon valahogy kiserked rajtam nihil-nemiségem göndör borostával befonja tokámat ha átbújtam réseiden és csőröddel tágítottad arcomat a földön haldoklott esztelenül abortusz-időm kétkerekű vasutas-apám már van rá időnk ássuk ki papát életlen csatabárd testét barokk tomahawk-fejét ássuk ki papát kalapok trombitálják pingvinfülekbe szégyenüket Iámpaüveg testemen átlátszanak hieronymus bosch zörejei egy ibrik-tánc a horizonton lósörény s tojáshéj terében önmagától okádva talán földrengés van bergengóciában ma még rájövünk ma még rájövünk vagy tegnapután ne nevess alfonz még az utcán is beszélnek róla a moccanatlanság habjában egy legyet csodálok
