Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Kardos István: Az értelmiség történelmi kialakulása

szó, hogy tartalmukban nem fedik egymást. A szellemi munka ilyen vonatkozásban tágabb fogalom, mint az értelmiségi munka. Minden értelmiségi munka jellegében szellemi munka, de nem minden szellemi munka 'értelmiségi is egyben.

A szellemi tevékenységnek különböző fokozatai vannak. Az egyszerű mechanikus agymunka és az önálló szellemi alkotás jelzik e skála két pólusát. A mi felfogásunkban az értelmiségi munka tulajdonképpen mindig alkotó jellegű szellemi munka, amelyneik két szintje különböztethető meg: az önálló szellemi alkotás és a szellemi Javak alkotó jel- Iegű kommunikálásának szintje. Az értelmiségi munka a szellemi munka legbonyolultabb formája.

Az elmondottakból természetszerűen következik, hogy a szellemi dolgozó és az értelmiségi egymást nem kölcsönösen fedő fogalmak, mint ahogy a szellemi dolgozók fogalma sem azonos az értelmiség fogalmával. A szellemi munka csupán egyik általános jegye az értelmiségnek, de nem differencia specifikája! Éppen ezért tévesnek tekintünk minden olyan kísérletet, amely az értelmiség lényegét vagy akár történelmi kialakulását a szellemi munka által véli megközelíthetnek.

Az értelmiség történelmi kialakulása folyamatának vi^sgálatában_ajánlatos_ bizonyos logikai sorrendet megtartani. Mitideuokúlöh azt hangsúlyozzuk, hogy az értelmiségi funkció, amit mi szellemi javak alkotásában és alkotó jellegű közvetítéseden jelöltünk meg, olyan idős, mirit maga az emberiség. Az ember és a természet közötti viszony, ami lényegében a termeszei meghódításáért folyó harc volt minden időkben, már az őskorban fontos kérdések elé állítja az embert. Az élet és halál kérdése, a természet elemi erői, az évszakok váltakozása, az égitestek mozgása, az állatvilág kifürkészhetetlennek tűnő titkai, a betegség és gyógyulás mibenléte, a természet tavaszi újjászületése, a hosszú élet titka, a társas kapcsolatok bonyolultsága stb. mind, mind olyan problémák, amelyeknek lényegét, okait és összefüggéseit már ősidőktől fogva kutatja az ember. A kezdet kezdetén nem valamiféle „tudományos kíváncsiság“ sarkallja az embert, hanem közönséges naturalista igény: a mindennapi bajok és gondok elleni védekezés készteti e tevékenységre. A paleolitikus művészet megszületése is ilyen indítékú. Tévedés lenne azt hinni, hogy a régebbi kőkorszak vadászó, halászó és gyűjtögető ősember- „művészét“ valamiféle általános emberi esztétikai igény készteti a képi ábrázolásra vagy varázsigék mormolására, és még csaik az sem föltételezhető, hogy misztikus okokból tette ezt. Ennek a mágikus művészetnek semmi köze sem volt valamiféle valláshoz, istenhithez, túlvilági szellemi életben való hithez, misztikumhoz. Minden jel (a barlangrajzok tematikája, az a tény, hogy a festmények gyakran a barlangok eldugott, nehezen hozzáférhető, homályos zugaiban vannak, a képek egymásra rétegezettsége stb.) arra utal, hogy az ősi művészet „ki]ejezetten gyakorlati, teljes egészében gazdasági célokat szolgáló funkciót töltött be“.16 Az ősember egyszerűen azonosítja a látszatot a Fénnyel; „a kép egyszerre jelentette az ábrázolást és magát az ábrázolt dolgot, a vágyat és magát a vágy beteljesülését. Az őskori vadász és festő úgy gondolta, hogy a képben magát a dolgot birtokolja, az ábrázolással hatalmat nyert az ábrázolt dolog feleit. Azt hitte, hogy maga az igazi állat szenvedi el az ábrázolt állat leölését. A képi ábrázolás az ő elképzelése szerint nem volt egyéb, mint a kívánt hatás előrevetítése; az igazi eseménynek követnie kellett a mágikus mintacselekvést, vagy inkább benne kellett foglaltatnia, hiszen a kettőt csak a térnek és az időnek az ő hite szerint lényegtelen közege választotta el egymástól. Ezt a következtetést mi sem bizonyítja jobban, mint Lévy-Bruhl sziú indiánja, aki egy kutatóról, miután rajzolni látta, ezt mondja: „Tudom, hogy ez a férfi sok bölényünket tette bele a könyvébe, ott voltam, amikor ezt csinálta, azóta nincsenek bölényeink.“18 Az ember esztétikai igénye csak fokozatosan alakul ki, mint ahogy az ősi naturalista művészetet is csak az újabb kőkorszákban váltja fel a geometrikusán stilizáló művészet, amely feladva a természethű, közvetlenül praktikus értelmű ábrázolást, a dolgok eszméjének, fogalmának, szubsztanciájának a megragadására törekszik.

16 A. Hauser, A művészet és az irodalom társadalomtörténete. I. k. 17. o.

18 Lévy — Bruhl, Les Fonctions mentales dans les sociétés inférieures. 1910. 42. o.