Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - Ordódy Katalin: Búcsú és érkezés közöltt
Ordódy Katalin „Amit láttam, mindannak része vágyókén is.“ (Tennyson) Az utazás nem akkor kezdődik, amikor az ember felül a vonatra, vagy begyújtja kocsijának motorját, hanem sokkal előbb. Talán mikor vágy ébred a szívben, hogy egy országot, egy tájat meglássunk, viszontlássunk. Törökországi utam is tulajdonképpen akkor vette kezdetét, amikor az előző évben az isztambuli repülőtér épülete a fehér félholdas és csillagos piros zászlóval eltűnt mögöttem. Tudtam, mindent elkövetek majd, hogy viszontlássam ezt a földet, amely tájainak bibliai légkörével, városainak modern, olykor hipermodern, mégis a Kelet letörölhetetlen jegyeit magánviselő látványával felfokozta életérzésemet, szomjúságomat, hogy belevegyülve életébe mindennek részesévé legyek. S bár 1969 nyarán Csehszlovákiában elvben semmi sem akadályozta a külföldre utazást, sok nehézséggel kellett megbirkóznom addig, míg vonatra ülhettem. Furcsa kettősség érzése lobogott bennem. Egyrészt tele voltam kíváncsisággal, várakozással, mint minden idegen földre készülő utas, másrészt azt éreztem, amit a honvágytól űzött ember, mikor már csak napok, órák választják el a pillanattó1, hogy hazája földjére lépjen. Mert számomra Törökország varázsát az az ésszerűen meg nem indokolható rokonérzés is jelentette, amely az előző évben az Égei-tenger partjain elfogott, és ellenállhatatlan erővel kerített hatalmába. Nem éreztem idegennek a török földet — csak ismeretlennek. Európa néhány országában megfordultam már, de még az annyira megénekelt turistaparadicsom, a szép Olaszország sem vonzott vissza olyan erővel, mint a köztudatunkban félprimitív és már csak félegzotikus török föld. A társasút alkalmával sok mindent láthat a turista, múzeumokat, képtárakat, kultúrtörténeti emlékeket, megízlelheti az ország speciális ételeit, és belepillanthat az éjszakai élet többé-kevésbé mindenki előtt ismert titkaiba, vagyis állhat a kirakat előtt, kedvére nézelődhet, belépésre azonban nem jogosult. Nem elégedtem meg ennyivel. Azért indultam másodszor egyedül, hogy ne csak a Hagia Sofiáig, a hettita és hellénkori emlékekig, hanem az emberekig is eljussak. Nem szemlélő, hanem beavatott akartam lenni. Milyen ismereteim voltak a törökökről, mielőtt első ízben útnak eredtem? A történelemórák anyaga a 150 éves török megszállásról, néhány regény — főként Jókai, a Gül Baba-legenda. .. Majd a markáns arcélű Kemal Atatürk, akinek sikerült Európát rákényszerítenie, hogy tudomást vegyen a gyökeres törökországi változásokról. Mindez egy kicsit zavaros, határozatlan körvonalú képpé állt össze bennem, hiszen a törökök nemcsak hódítóink, hanem szövetségeseink is voltak a történelem folyamán, és a könyvek nem csupán a török urak kegyetlen sarcairól, a harámbasá.K búcsú és érkezés közöli
