Irodalmi Szemle, 1970
1970/4
aki lát | Kuruc* Sándor fényképeiről | ... A fényképész nagysága nem abban rejlik, hogy megtanult fényképezni, sem pedig abban, hogy — mint általában megszoktuk — reprodukálja a valóságot, hogy az asztalra teszi azt a képet, amelyet — ha kihajolunk az ablakon — ugyanúgy meglátunk, esetleg még élethűbben. Nem: a fényképész is akkor lesz több, ha a valóságot saját magával azonosítja: szubjektivizálja a világot, mint a képzőművész. Ha Kurucz Sándor képeit szemléljük, éppen ezt a többletet kapjuk tőle. Kurucz nem reprodukál, sőt, képei nem is csak a vonalvezetés ismeretével vagy a fények-árnyékok szép játékával lepnek meg bennünket. Éppen annyira izgalmas Kurucz Sándor fényképészete, éppen annyira válik egyénivé, amennyiben a hétköznapot, illetve a külső és a belső világot a kép nyelvén, a fénykép eszközeivel kifejezett lírává, lírai epikává fogalmazza. Ezt a művészi többletet bizonyította eddigi kamarakiállításaival is Prágában, Komáromban, Losoncon, Kassán, erről vallanak az itt közzétett képek is. A villámcsapástól megszenesedett üuna-parti fűzfa fekete tömege a világmindenséget tartó Atlasszá válik. Az ember mérte fejszecsapások következtében kidőlt fatörzs ikrétafehér teste ugyanott ennek az ellenkezőjét bizonyltja. A madár dögteteme a dunai homokban nemcsak az annyiszor megfogalmazott elmúlást ábrázolja, nem is csak a forma az inspiráció, hanem a folyamat lényege a fontos. S ezt fejezi ki Kurucz Sándor. A prágai Malá Strana nemcsak a házak sűrűjét jelenti, hanem ennek éppen az ellenkezőjét: a csupasz fal kiáltását. Kurucz Sándor „meztelenkedése“, aktfotója sem kopírozúsa az annyira megszokott erotikus ábrázolásnak. Naturalizmusa nem ebben, hanem a környezet megválasztásában és a felfogásban rejlik: a meztelenség — ha úgy tetszik: a leleplezés — törvényszerű velejárója a természetnek. Ezzel átlépett a naturalizmus határán, mint portréival is, mivel nemcsak az arc hasonmását adja vissza, hanem a látomás pillanatába helyezve az alanyt, s nem csupán a külső vonásait adja, hanem a belső világát is igyekszik érzékelhetővé tenni az egysíkú rendszerben. A fényképek elsősorban szerzőjükről vallanak, s a szerző képekben beszél az őt körülvevő világról. Kurucz ezt a feladatot igényesen és reményt keltőén teljesíti. Kezében a fényképezőgép nem csupán a technika egyik vívmányát jelenti, hanem azt, amit a festőművésznek az ecset és a vászon ... Duray Miklós
