Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Nyitray Dezső: Dunaradványi vízimolnárok

a malmot. Szerencse, hogy ilyen veszélyes jégzajlás március végén és április elején már csak nagyon ritkán fordult elő, és akkor is nagyon rövid ideig tartott. Kalocsányi Ernő jelenlegi tanácselnök például csak egyetlen ilyen veszélyes nagy jégzajlásra emlékezik, ez 1929. március 21-én történt, s tudomása szerint le is fényképezték. Ekkor olyan magasra emelkedtek a már bekötött malmok körül a jégtáblák, hogy valóságos jéghegyeket alkottak, és teljesen eltakarták a malmok tetejét is.

Bekötés. Minden malomtulajdonosnak volt 6—8 cm átmérőjű vastag kenderkötele. Ennek egyik végét az erős piszkére kötötték, a másik végét a hajómalomra erősítették. Azután a malmot hajóstul, hévérekkel és emberi erővel levették a vastag fosz- nikról, vagy ha javítás alatt volt, a 60—150 cm magas cölöpökről, rácsúsztatták a szánkókra, fatalpakra, s addig tolták, húzták, amíg be nem tolták a folyóba. Ott leszedték a fatalpakról, szánkókról, s egy ügyes molnár egy erős dobással bedobta a piszkét a Dunába, legalább felényire a malom bekötési útjának. Azután ún. kukázó vasmacskát is erősítettek a malomhajóra, s ezzel a piszkével tartott kötéllel lassan-lassan bekötési helyére vontatták a malmot, és ott rögzítették a malomszögre vagy a megtalált vasmacskákra. Nem szabad elfelejteni, hogy hajóra szerelt malomról van sző, amely szakszerű kezeléssel, kormányzással könnyen úszott a Duna hátán. Vele egy- időben vontatták helyére a völgyhajót is.

Amikor már megtörtént a rögzítés, a bekötés, megkezdődhetett az őrlés. Messze vidékekről jártak ide a gazdálkodók őröltetni, hisz a dunai hajómalmokban sokkal szebb lisztet csináltak, mint az itt-ott, gyéren levő szélmalmokban vagy szárazmalmokban. Ide jártak nemcsak a szomszédos falvakból: Marcelházáról, Madarról, Bátorkesziről, hanem a most érsekújvári járásban levő Udvardról, Csúzról is. Amelyik malmos elsőnek őrölt az új búzából, azt a többi molnár felszentelte: jól meghoppláztal (Hegedűs Józseftől.)

Az őröltető gazdával minden malmos nagyon kedvesen bánt. Hiszen mindenkinek érdeke volt, hogy a 18—20 malom közül éppen az övében őröltessen. Ezért mihelyt bejött kocsijával a gazda az udvarba, azonnal pálinkával és finom fehér kenyérrel fogadták. De megtörtént az is, hogy — ha kevés volt az őrölnivalójuk, s észrevették, hogy gabonát hoznak az úton őröltetni — kimentek eléje, és pálmafával fogadták, csalogatták a maguk malmába eleinte szép szóval; ha nem döntött, hová megy, állandóan piszkálták, bökdösték, sőt gombostűkkel is szurkálták, csak már mondja meg, kinek a malmába fogja bevinni a gabonát. És a szegény gazda mit sem törődött azzal, melyik malomba hajtják be kocsiját, csak neki hagyjanak már békét.

Amikor bejött a malomba, ellátták nemcsak lovait, hanem megvendégelték és borocskával itatták a gazdát is, akinek bizony sokszor napokig kellett várakoznia a sorba menő őrlés miatt. Ezek a gazdák aztán úgy töltötték várakozási idejüket, ahogyan tudták. Bent maradtak a malomban, és vizsgálgatták a malom szerkezetét, munkáját, vagy horgásztak, csevegtek, de a búzájuk őrlése alkalmával feltétlenül a malomban tartózkodtak, és gondosan vigyáztak, hogy a molnárok ne lopjanak a búzájukból és lisztjükből.

A mázsához nem értettek. Hisz alig akadt akkor még olyan ember az egyszerű falusi gazdák között, aki tudott volna írni-olvasni. Volt már ugyan tizedes mérleg, mégis inkább zsákok szerint vétették ki a vámot, mint a mázsa mértéke szerint, minden 10 zsákból egy zsák vámot. A szemfüles molnárok mindjárt észrevették ezt a tudatlanságot, és alaposan becsapták az ilyen őröltetőt. Előfordult például egy komárom- szentpéteri emberrel, hogy már hazaért nagy boldogan a liszttel, amikor Radványon még mindig az ő búzáját őrölték, ami persze már a molnároké maradt. Nem dicsekedtek ők el csalafintaságaikkal soha senkinek. Csak egymás között kérdezgették ily „gazdag aratáskor“: „Hát tudod-e komám, mi a molnárszerencse?..." A kérdezett pedig azt felelete: „Az, hogy a zsák nem beszél!"

Megtörtént, hogy a molnárok „tévedésből“ megvizezték a gazda üres zsákjait. így a zsák összezsugorodott, és nehezebb lett. A megőrölt liszthez hozzácsaptak egy zsák korpát, így aztán megmaradt a molnároknak 1 és V6 zsák búzaliszt. De törvényesen is visszatarthatott minden molnár egy-egy zsákból 1 kg lisztet. Ez volt az ún. „spór liszt“. Ezenkívül volt még a 3 kg poriás. S amikor a levonások után kiadták a búzaterméket, mégsem hiányzott belőle semmi, azért, mert többször töltették rá a hengerre, s ezáltal a hiányt barna liszttel pótolták. (Hegedűs József és özv. Wittné Peöltz Katalin közlése.)