Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Moyzes Ilona: Távol a szülőföldtől
Moyzes Ilona Herencsár Annáék a mälníki járásban laknak, Vraňanyban, ahol a Labe és a Vltava úgy folyik egybe, mint idehaza, az elhagyott földön a Duna és a Vág. Huszonhárom évvel ezelőtt vándoroltak ide, nem jószántukból. A hazai föld nem tartotta el őket, Észak-Csehország felé vették útjukat. Azt vitték magukkal, ami a testüket takarta. Egy- pár ruhadarabot, az sem volt választékosnak mondható. Nem volt könnyű a kezdet. Egyik nagygazda a másik kezébe adta őket. Illetve hogyha még adta volna ... Egyik faluból a másikban vándoroltak, egyik darab földről a másikra. A vraftanyi állami gazdaság váltotta meg őket, adott hazát és házat, kenyeret és biztonságot netkik. Fejőkre volt szükségük. Nem könnyű munka. Amire a csehek nem vállalkoztak, vállalta a magyar. Herencsár Anna sohasem fejt életében. Herencsár papa sem, a férje. S amikor megkérdezték tőlük, jártasak-e ebben a munkában, a mindennapi kenyér érdekében kényszerültek ama vallomásra, hogy egyebet sem csináltak életükben, csak tehenet fejtek. Az első napon Herencsár Anna ijedtében úgy megrángatta a szegény, ártatlan tehenek tőgyét, hogy tíz literrel fejt többet asszonytársainál. Csakhamar elnyerték a szocialista munkabrigád zászlaját. Ott, ahol a Labe és a Vltava folyik egybe... Csudaszép kis falu Vraňany, meg kell adni. Csak éppen ne itt folyna egybe az a két folyó. És a nap éppen olyan véresen bukik belé nyáridőben a két folyó torkolatába, mint a Mátyusföldön. Ezt a két folyót el kéne vinni a faluból. Mert különben minden rendben lenne. Illetve, minden rendben volt eddig. A takaros falu egyetlen magyar családja Herencsárék voltak. Huszonkét esztendőn át nem éreztették velük az őslakók, hogy nem tartoznak közéjük. A múlt év augusztusában történt az első félreértés. He- rencsáréknak nem tudta megbocsátani a falu, hogy a bevonuló csapatok iközöitt a Magyar Népköztársaság katonái is ott voltak. Herencsárék és a falu között több mint két évtized elmúltával következett be az első konfliktus. Az őslakók halálos ellenségüknek tekintették őket. Anna asszony szeretettel tele szíve nem tudta elviselni ezt a dermesztő légkört, amelybe olyan váraitlanul és ártatlanul cseppent bele a család. Megakadályoz- hatja-e egy ember, hogy a folyók a tengerbe fussanak? Nem akadályozhatja meg, s bár igaztalanul, de bűnhődnie kellett. Herencsár Annát infarktussal szállították kórházba. Egyszerre elfelejtett dalolni és nevetni. S bár azóta hónapok múltak el, a seb ott van a szívében, soha nem fog többé behegedni, s a szakadék közöttük és a falu között, ezt sem lehet átlépni. Pedig az őslakók csakhamar felocsúdtak tévedéseikből. Rájöttek arra, amire rá kellett jönniük. A Herencsár családnál semmi sem változott. Továbbra is azok a rendkívül becsületes emberek, akik huszonkét éven át voltak. Ugyanolyan szorgalmasak, ugyanolyan melegszívűek. Csak a politikában álltak be változások. Vraňany egyszerű és békeszerető népe szerette volna jóvátenni a hibát. Jöttek egyenként és tömegesen, szó nélkül és beszéddel, de a könnyeket, Aruna asz- szony könnyeit nem tudták ez ideig felszárítani. Persze, hogy megbocsátott, de elfelejtávol a szülőföldtől
