Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Zeman László: Egy Ady-vers fordításával kapcsolatban
tett metafora „alomorfjai“ alakítják ki a költemény térhálóját. S a hatszor visszatérő motívum azonosságát, ívelését adja vissza külső formában a két szabályosan öt szótagos szlntagmára feleződő páros rímű sorból és a nem rímelő hat szótagos zárósorból álló strófa Ismétlődése. A külső és a belső forma fedi egymást, csak a 3. versszakban alakul ki bizonyos feszültség, a ritmikai zárással feltörő mozgás interferál, de a bevégzett periódus és a teljes költői kép („Magyar vágyakkal, melyek elülnek s fölhorgadnak megint.“) hatására, valamint a szó szokatlanságában, jelentésének és hangalakjának „súlyosságában“ gravitációs erők jelenlétét érezzük. Hogy mennyire funkciós ez a válaszvonal a vers közepén, hogy árnyaltabbá, átfogóbbá modulálja a „mozgás“ pályáját a költemény szerkezetében, talán úgyszintén beláthatónak tarthatjuk. Az eddigiekkel, úgy véljük, eléggé szorosra vontuk állításunkat, s az 1—2. és 5—6. vsz. metafora-azonossága amúgy is közvetlenül evidens. Mindezeik folytán nem minősíthetjük maradéktalanul tévedésnek Valentin Beniaknál a szó szerinti fordítást az 1. versszakkal indításaiban is egybeeső 5. strófában: „Kameň po vrhu nevoľky, radom, malá vlast moja, príkladným pádom uderím tvár tvoju. (7) Az idióma jelentését, a szókapcsolatot eszerint az 5. versszakban a vers szervező metaforája bontja, a föl-földobott kő belénk vésődő mozgásának, a leszálló ágnak a versszakra és a zárósorra vetülő mintája. A metafora és vizuális eleme tehetetlenségi nyoma- tékával beékelődik a versszak egészébe, a „bús akaratlan,"-tói kezdve a hullásra figyelünk, nem váltva át a „Kicsi országom," talán elégséges jelzése ellenére sem az el- vontra; mintegy befejezzük a mozgás mechanikáját. 2. 2. A kontextusos hitelességgel az alternatíva e másik ágában ugyancsak számolhatunk. Az Ady-világképben a különbözés és ellentétezettség az EGY levezetési-megközelítési formája, filozófiai mag és esztétikai módszer, az idegenség-rokonság, nagy hűtlenség-szerelmes gond, „hiszek hitetlenül", „... dicső valónak, tunya dögnek" vagy pl. a Vezeklő vígadozás zsoltára és a Sírni, sírni, sírni kontraszt-kapcsolata és ötvöződése. A teljesség-vágy és hiányérzet-képessség maratása járja át a művet, az egyes verseket. Végeredményben a pocsolyás ér, mocsaras róna éppúgy a költő sajátja, mint a p ár i- z s i Bakony. Ond vezér unokája: különbözésében az — „Ilyen bánatfolt nincs fölvarrva E kerek földön senkire Csak fajából kinőtt magyarra“ olvashatjuk a ciklus első versében. És megmarad a csonkultság mint téma a folytatásban: Bujdosó kuruc rigmusa, Négy-öt magyar összehajol, Esze Tamás komája (a ciklus címadó verse), „S hogyha Oj jön, újra köd, Köd előttünk, köd utánunk“ (Hajó a ködben). Úgyszintén mindenütt (egyezően az Ady-titkok többi sávjával) a frusztráció kiváltotta erőszakosság, mondhatnánk divatos szóhasználattal, a teljesség-vágy lélektani alaprétegét se hagyva ki: Hajó a ködben, Esze Tamás komája, Harcos Gyulai Pál; az utóbbiban a Föl-földobott kő közvetlen szomszédságában merülnek fel ilyen sorok: „S nincs ütésed, mit meg nem érdemeltünk." A kötet másik feléből pedig a Szétverek majd közietek, Ázott széna-rendek fölött, Magyar vétkek bíborban, Rendben van Űristen szólamai, „adys kolokációi“ rezo- nálnak, hogy csak a kötet szerkezetében közel esőt említsük. Ezek után valahogy igényeljük a versben az „ütéssel azonosulást“, a disszonánsabb hangot, tépő mozdulatot, vagyis felerősödik a szó szerinti jelentés esélye. 2. 3. Ilyen értékében újfajta kapcsolások létesülnek. A hangvétel lágysága, a megszólítás („Kicsi országom,“) és a „bús akaratlan" következtében az ütés a költői szubjektumra vonatkoztatva még fájóbb lesz (s pozicionálisan másképpen szervül a rákövetkező feljajdulás). Az összefüggések bonyolultságának tudatosítása végett itt említhetjük ismét a „Te orcádra ütök.“ sor képletének jelentőségét. Az iktuaként jelentkező szakaszhangsúly — xxxx/xx —s a dallamvonal Te orcádra alakilag (kívülről) szemantikai egységet (szó“- tök kapcsolatot) jelölőnek minősül. Ezenkívül a jelző elszívja az „orcádra" potenciális nyoma7 Valentin Beniak: Večerná blýskavica. Bratislava 1957, 47. 1.
