Irodalmi Szemle, 1970

1970/2 - Zeman László: Egy Ady-vers fordításával kapcsolatban

Zeman László egy Ady-vers fordításával kapcsolatban Tanulmányvázlat 1. A föl-földobott kő című Ady-verset — mint a költő annyi más alkotását — közvetlen­sége és lényegre gyalultsága jellemzi. Egészében nem vet fel interpretációs problémá­kat, jelentése, tartalma alapján viszonylag könnyen értelmezhetjük részegységeit, a for­mai elemek célirányosságát stb. Látszólag mindennemű parafrázis fölöslegesnek tűnik: a földobott kő metaforájának átváltásaiban fejezi ki a költő feloldhatatlan kötöttségét, azonosulását „kicsi országával“. Hogy a „mindenha szándék“ az elszakadás centrifu­gális tendenciája, hogy a „jaj“-ban a kötöttség belső diszharmóniája sűrűsödik, nyilván­való, függetlenül attól, hogy a mindenha (leíró szempontból formaszó-összevonás); (1) és az egész verssor feloldása mondattani tagoltságba nem minden nehézség nélküli. Hagyományosan az 5. versszakot is az idiómának megfelelően magyarázzuk: „Föl-föl­hajtott kő, bús akaratlan, Kicsi országom, példás alakban Te orcádra ütök." — terád hasonlítok. S a szókapcsolatot tükrözően találjuk pl. Rousselot fordításában (2). 1. 1. Az állandó szókapcsolatok stílusvizsgálatát érintve Fónagy Iván felhívja figyel­münket, hogy a kapcsolat stilisztikuma szembetűnően ütközik ki az idióma más nyelvre történő átkódolásakor (3). A kettős kódolás általa vázolt modelljében az idióma nocio- nális magja a stilisztikailag zérus fokú forma, a tartalmára redukált ún. primer közle­mény, a tulajdonképpeni stilisztikum pedig a többlet (szekunder közlemény). A szerző szemléltető példáihoz igazodva, esetünkben a következő leírást foganatosíthatjuk: -ra, -re (valakire, anyjára, apjára) üt -» -ra, -re (valakire, anyjára, apjára) hasonlít + nyelvi színesség, ízesség ->• ressembler ä qn., est ressemblent ä qn. + ízesség, szlnesség -» „je souis ton image" (az ízesség, színesség (követelménye a fordításban poetizmushoz vezetett). 1. 2. A szókapcsolat szerinti értelmezés nyelvtanilag korrekt, ill. a vonzatnak megfelelő (kezére, fejére de: arcába üt), az állítmány határozója („példás alakban“! logikus ki­egészítésként fogható fel. A vers hangulata, az Ady-mű reflexei (a fajtájának hibáit is sajátjaként felismerő, vállaló Ady képe) támogatják beágyazottságát. Idiomatizáló to­vábbá a verssor nyomatékeloszlása és dallammenete (4); a névelő hiányából — ez lehe­tővé teszi a „te orcádra" tereád-dal helyettesítését — nem mernénk igazoló következ­tetést levonni (lásd 2. 3.). 2. Vizsgálódásunk céljának megfelelően azonban a szó szerinti jelentést sem tartjuk ki­1 A régiségből ismert mindenha ( = mindenkor! jelzői használata szokatlan újítás. Szinkron háttérben a szóalak azonosítása kihagy, ill. a ha szabad morfémaként iden- tifikálódik (Lásd pl. Makay Gusztáv: „Édes hazám, jogadj szívedbe!...“ Bp. 1959, 283. 1.). Megjegyzendő viszont: Ady szókapcsolataiban általában csak tartalmas sza­vak vesznek részt. 2 Endre Ady: Poémes. Corvina, Budapest 1967, 115. 1. 3 Fónagy Iván: A stílus hírértéke. Általános nyelvészeti tanulmányok I. Bp. 1963, 103. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom