Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Weöres Sándor: Versek
Weöres Sándor téma és variációk Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és min.- denki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik. Ma szép sugárzás van, csupa idő, kutyáznak az árokszélek a futkosásban éšr a nap nótával tölt mindenkit, még a hangzásból is rabkocsi remekel. Ma szép futkosás van, csupa mindenki, sugárzik az árokszél a kutyákra és az idő remekül tölti a napot, még a hangban is nóta rabkocsizik. Ma szép kutya van, csupa futkosás, rabkocsi nótáz telten és mindenki hangosan remekel az árokszélen, még a napból is idő sugárzik. Ma szép árokszél van, csupa nóta, remek hangzás a kutyákból és rabkocsiban tölti mindenki a napot, még az idő is sugarazva futkos. Ma szép mindenki van, csupa remek, futkos a rabkocsi az árokszélen és a kutyák hangosan sugárzanak az időbe, még a nap is nótázva tölt. Ma szép remek van, csupa hang, futkosás az árokszéli napon és idős rabkocsi sugárzik a kutyákra, még mindenki is töltésen nótázik. Ma szép töltés van, csupa kutya, sugárzó nóta a napban és remekül időz mindenki a rabkocsiban, még a futkosás is hangosan árokszélezik. Ma szép idő van, csupa rabkocsi, remek hang a futkosásban és kutyát tölt mindenki az árokszélen, még a nóta is sugárban napozik. Ma szép rabkocsi van, csupa töltés, sugárzik a remek napba és kutyás árokszélek hangzanak a futkosásba, még az idő is nótázva mindenkizik. Ma szép nóta van, csupa árokszél, kutyák remekelnek a töltésen és hangosan futkosva mindenki sugárzik, még a nap is rabkocsiban időz. Ma szép hang van, csupa nap, futkos a nóta az árokszélen és remek rabkocsi sugárzik az időben, még a töltésen is mindenki kutyázik. szemfényvesztők és becsapottak Akiket álomszerűén életfölöttinek véltem — tündérek és más szivárványom csalások földi hasonlóinak — egyfelől a nők; másfelől az ősi heréitek: a bor töltögető szép fiúk, a cirkuszi atléták, a komédiások, a lantosok és fuvolások, a papok, jósok és varázslók. Ogy véltem, áldozataikkal együtt isznak és megrészegítik őket — de maguk gyilkosan-józanok maradnak — s aki mámortól elvakul: csak a férfi. Vágyakat föloldanak, hogy mégszorosabbra bogozzák — de maguk vágytala- nok — s aki sóvárog: csak a férfi. Még a haláluk is csalás: szemüket márványosan lehunyják, hogy tetőződjék a kétségbeesés — de maguk köröskörül lesik e reszkető semmit a túlsó semmiből — s aki meghal, bátran, vagy nyomorultul: csak a férfi. Aki hősiesen és balgán kitárja mellét: a férfi; a többi csak fölszítja lázát, elszedi ezüstjét és markába nevet. De nem így van. Láttam berúgott pincért, árokban zokogó kocsmai prímást, rászedett színésznőt, hívő papot. A leány sem andalító libegés többé, munkából tér haza súlyos talppal, mint a fadöntő rab elefánt, és iszik egy pohárka öncsalást, akárcsak a férfi. Hát én voltam az utolsó szélhámos, akit a nők élhetetlennek, a férfiak esztelennek néztek, s aki visszanézett gyermeki pillantással, de belül késpengejózanul? Hát bennem honolt az utolsó ringyó, aki lop, de meg nem lopják, mert kon- tyától cipellőjéig buborék? Hát én voltam a végső kétnemű, akinek himmé-születése merő alakoskodás volt, és ha jelenése végétért, gondosan betette az ajtót? Eh! végsők nincsenek. A száraz folyómederben, más évszakban, árvíz ömlik.
