Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - HAGYOMÁNY - Gál István: Zinner János kassai professzor, Benjamin Franklin barátja és amerikai függetlenségi dokumentum-gyűjteménye 1782-ből

Főpostamestere címet kapta. Minden szabad idejét a természet megfigyelésére fordította. Itt először az elektromosság működését vizsgálgatta, s ennek megfigyeléséből származó felfedezéseit 1747 és 1754 között Collinsonnal, a londoni Royal Society tagjával közölte egy sor levélben. Ezek révén nemcsak a Royal Society tagjává választották, hanem az egész tudós világ érdeklődését és megbecsülését is magára vonta. Am még ennél is több, hogy ezzel az egész emberi nemnek hasznára vált. Kísérletei és tapasztalatai az elektromos áram és a villám hasonlóságát bizonyították; ő volt a villámhárító első feltalálója, amelynek hasznát számtalan ismételt kísérlet megerősítette. Csak nemrégiben, 1779. december 4-én vágott be a villám a breslaui lőportoronyba, ahol sok ezer mázsa lőpor volt fölhalmozva, s ezt egyedül a franklini találmány, a jól és előrelátóan alkalmazott villámhárító vezette le, s így a fővárost megmentette az elkerülhetetlen pusztulástól. Tovább kísérletezett, s mint orvos is vizsgálgatta az elektromos áram hatását. Egy hangszert is feltalált, a harmonikát. Ennek harmonikus hangjai nyomán enyhe elektromos áram lepi meg a testet, izzadást és párolgást idéz elő, s a vérkeringésre jó hatással van. Messmer doktor Bécsben kitűnően használta ezt a szerkezetet, nála gyakran volt módomban kedves és kellemes muzsikáját élvezni. Franklin megfigyeléseket végzett Pennsylvánia éghajlati változásairól is, és sürgette a művészeti és tudományos élet megindítását Philadelphiában. Rendkívüli szeretete az Angliától való szabadság és függetlenség iránt jellemének fő vonása maradt, és legnagyobb vállalkozásaira vezetett. Polgártársai előtt a legnagyobb becsben állt, és 1754-ben őt kérték fel, hogy a közeli hadviselésre vonatkozóan fejtse ki véleményét. Azonnal Kanada meghódítására szavazott, és javaslatát elfogadták; Kanadát a franciáktól elfoglalták; honfitársait fölbátorította, hogy ennél a vállalkozásnál tegyenek meg minden tőlük telhetőt; ő maga különböző hadműveletekben, amelyek jól sikerültek, a milicia egy részét vezette, s ezzel a legnagyobb megbecsülést érte el. Amikor aztán arra került sor, hogy a versailles-i békét megkössék, ő maga ment Angliába, s annak szükségességét, hogy a meghódított Kanadát meg kell tartani, írásban és szóban kifejtette, úgy, hogy a fenti békét az ő irányelvei alapján kötötték meg. Amikor az angol kormány Amerikában a bélyegtörvényt akarta bevezetni, mint Pennsylvánia képviselőjét Angliába küldték, hogy ezzel szembeszálljon. Ezután évekig tartózkodott ott mint a gyarmat ügyvivője. Barátai azt mondják, mindent elkövetett, hogy a kormány által tervezett szerencsétlen lépést megakadályozza, javaslatait azonban nem hallgatták meg; pedig ha azokat elfogadták volna, minden szörnyű következmény elmaradt volna. Mindenesetre Londonban maradt, amíg csak lehetett, minthogy Boston a teatörvény miatt blokád alatt állt, ám végül is búcsút mondott. Amerikában képviselővé nevezték ki az egyetemes kongresszushoz, majd pedig Pennsylvánia gyarmat elnöke lett; e hivatalában rendeletet adott ki a hazaárulás bűntette ügyében, 1776. szept. 5-én. Amikor azonban ennek révén mind őt magát, mind a kongresszust Lord Howe békejavaslatainak megtárgyalására meghívták, a kongresszus Franklint, J. Adomsot és Rudleget Staten Islandra küldte ehhez a Howe-hez, hogy megtudják, van-e a két Howe testvérnek teljhatalmú megbízatása; dolguk végezetlen térek vissza. Végül is a kongresszus egyhangúlag bizalmat szavazott Franklinnak, és a szükséges teljhatalommal visszaküldte Franciaországba, hogy a francia kormányt az amerikaiak érdekkörébe vonja. Anglia vidáman gúnyolódott afölött, hogy egy szemüveges aggastyán a frivol emberek hazájában túlságosan is komoly jelenség ahhoz, hogy bármit is elérhessen. De önmagukat csapták be, mert az öregember nemcsak a franciák fiatal uralkodófát indította tettleges segélyakcióra, hanem a spanyol királyt is az ő oldalukra vonta. A mostani háború bizonysága annak, hogy egy olyan ember, amilyen Fraklin, sohasem mellőzhető. Párizsban annyira megszerették, hogy a híres képviselő, de Beaumont, tisztelete jeléül egy képet ajándékozott neki ezzel a dedikációval: »Alte- rius orbis vindex, vitriusque lumen«“ (137—142).

Washingtonról pedig ezt írja:

„George Washington, aki Virginia gyarmaton született, nemes washingtoni famíliából származik, amely I. Károly angol király alatt menekült Amerikába. Nagyszerű adottságokkal rendelkező ember, aki fiatalkora óta a tudományoknak, de különösen a hadtudományoknak áldozza magát. 1755-ben Braddock angol tábornok alatt harcolt, és francia fogságba esett. Ezután vitézsége vizsgáját Wolf alatt tette le Quebecknél és Amherstnél. Az 1763-ban kötött béke után Washington a birtokára vonult vissza, s a