Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - HAZAI FÓRUM - Kecskés László: A komáromi szekeresgazdák
át a túlsó partra, a tutajokat pedig a kormányosok nagy tutajlapátjaik segítségével juttatták át. A tutajosok Győrbe való vontatásaihoz jó .időjárás esetén 2 napra volt szükség, a haza- jövetelere egy éjjel. Hajók vontatása a Vág-Dunánzi Jó keresetet biztosított a szekeresgazdáknak az üres káposztásdereglyék Gútára (25 km) és Kamocsára (30 km) való szállítása. 8 ökör húzott 4 dereglyét az előbbiekben ismertetett módon, 4 hajtó irányítása mellett. Itt nem -kellett átvádolni, mert a von- tatóút végig a Vág-Duna jobb partján vezetett. Egy ilyen út, oda-vissza, mindössze egy napot és egy éjszakát vett igénybe. A vontatást jól megfizették. Egy dereglyéért 200 korona vontatási díjat kaptak akkor, amikor egy ö<kör ára 900—1000 korona volt. A hajók vontatását a 19. század közepétől kezdődőleg egyre inkább a gőzhajók végezték. A század végére a szekeresgazdák végleg kiszorultak a hajóvontatásból. Ekkor tértek át a vontatók is a szekérfuvarozásra. Szekérjuvarozás Komárom fontos nemzetközi utak metszőpontjában fekszik, és forgalmas dunai átkelőhely. Révéről és vásárairól már 1037-ben ás tesz említést I. István egyik oklevele.“ A legrégibb vármegyék egyikéinek székhelye, jelentős hadászati és katonai bázis, továbbá nagy forgalmú kikötő volt. Nyilvánvaló tehát, hogy állandóan rengeteg ember és áru érkezett ide, és ment ’innét tovább. E nagy forgalom lebonyolítását a szekeresgazdák végezték, akik személyszállítást és teherfuvarozást egyaránt vállaltak. Számuk a változó idők változó körülményeihez alkalmazkodott. 1820-ben például 43 szekeresgazda működött.36 A komáromiak szekerei általánosságban megegyeztek az Alföldön használtakkal. Voltak azonban olyan szállítmányok is, melyekhez a szokásostól eltérő szekereket használtak. Ilyenek voltak például a nehéz, vasazott sóhordó szekerek, melyeken a sószállító hajókról a kincstár sóraktáraiba, innét pedig a körzet különféle helységeibe szállították a sót.37 A szekeresgazdák túlnyomórészt egyéni vállalkozók voltak, a sóhordók azonban a kincstár szolgálatában állottak, rendszeres fizetést kaptak, és gyakran egész életüket ebben a nehéz szolgálatban töltötték. Ha kiöregedtek, vagy megrokkantak, akkor nyug- pénzt kaptak. Érdekesen komáromi szállítmány volt a viza, melynek nagy távolságokra váló szállításában a szekeresgazdák nagy gyakorlatra tettek szert. A vizák hatalmas halak, melyek még a 16. és 17. századokban is nagy bőséggel tanyáztak a csallóközi vizeken, 3—5—7 mázsás vizák megszokottak voltak, de fogtak 10 mázsás példányokat is. Húsuk rendkívül ízletes, ezért a fejedelmi asztalok kedvenc csemegéi közé tartoztak. A halászatuk is érdekes és izgalmas volt, úgyhogy az uralkodó család tagjai gyakran voltak szemlélői a komáromi vizahalászatoknak.38 A kifogott vizákat feldarabolták, besózták, hordókba rakták, s a hordókat a komáromi szekeresgazdák szállították.39 Egy szekérre 14 hordó fért fel. A legtöbb viza Bécsba karült: vagy eladásra a piacra, vagy rendszeres járandóság fejében a császár asztalára. Párat felsorolunk a komáromi szekeresgazdák külföldi vizaszállításaiból:40 1554-ben 32 vizát vittek a bécsi piacra és sokat az udvar konyhájára. 1558. A friss halakon kívül az udvar és Károly főherceg számára 41 besózott vizát fuvaroztak Becsbe. 1571. A bécsi udvar 60 vizát és ugyanannyi kecsegét kapott. 34 Komáromi Lajos, Rátz Ferenc és Páti Nagy László szekeresgazdák tájékoztatása alapján. 35 Takáts Sándor: Lapok egy kisváros múltjából. Komárom. 1886. 38. old. 33 Holéczy Mihály: Rév Komárom esmértetése. Tudományos Gyűjtemény. 1825. V. 3106. 37 Takáts Sándor: A régi Magyarország jókedve. Budapest. 1921. 155. old. 38 Alapy Gyula dr.: A csallóközi halászat története. Komárom. 1933. 86. old. 39 Uo. 78. old. Uo.
