Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - HAZAI FÓRUM - Kecskés László: A komáromi szekeresgazdák
Maguk a komáromi szekeresgazdák büszkén vallották és vallják magukat a Komáromot alapító honfoglaló magyarok egyenes leszármazottainak. Állításukat elfogadhatónak tartjuk, a szekeresgazdáknaik a honfoglaló ősöktől való származása mellett neves tudósaink is állást foglaltak. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője „A magyarok tetteiről" című művében külön fejezetben foglalkozik Komárommal. Megírja, hogy Ketel jó szolgálataiért nagy darab földet kapott Áripád vezértől a Duna és a Vág összefolyásánál, ahol azután Ketel fia, Qluptulsna várat épített, melyet Romáramnak nevezett el. Komáromban és környékén számos honfoglaláskor! lelet jött napvilágra. Közülük kiemeljük a Komárom területén 1900-ban kiásott, aranytoincsat is taratlmazó lovassírt, mely az Anonymus történelmi hitelességében kételkedőket is meggyőzi arról, hogy őseink már a honfoglalás alkalmával megtelepedtek e város területén.1 A mesés szigetnek, a Csallóköznek és legnagyobb településének, Komáromnak őslakosságára 'többen is felfigyeltek. Bél Mátyás (1684—1749), korának legnagyobb magyar tudósa, főművében, a „Notitia Hungáriáé Novae hist orico-geographica“-ban így ír a csallóközi magyarokról: „Ami a magyarokat illeti az egész vidéken, amelyen széliében megfészkelt a nemzet, aligha találsz fajbéliebbeket, vagy kik jellemvonásaikat jobban megőrizték..„Mikor jajbélieknek nevezem őket, amaz ősi jajt értem. Az a régi jaj ugyanis, amíg egész Magyarországon köröskörül, annyi csapás által előrölve és egye- bünnen egészülve ki, újjáalakult, a mi szigeteinken kitartott: bár nem teljesen tisztán, mégis annyira hasonló maradva magához, hogy csak az dicsekedhetik azzal, hogy látott magyar embert, aki látott már csallóközi jérjit." Herman Ottó (1835—1914), a kitűnő természettudós könyvet írt a magyar nép arcáról és jelleméről, melynek az „Igaz magyarok“ című fejezetében a magyar típus kiváló példái gyanánt hozza fel a komáromi szekeresgazdákat, akikről így ír: „A magyar arcra és tekintetre nézve a próbakövet ott találjuk meg legbiztosabban, ahol a viszonyok úgy alakultak, mirit pl. Révkomáromban, ahol a változó, könnyen engedő városi elemekkel szemben tömör elem áll fenn, mely hajlam és hivatás szerint egynemű, nem vegyül és csak kevés töredéke veszi fel a divat mázát. Ezt az ún. szekeres-gazdák alkotják. Megfelelő renden, bármely más nemzetnél, ehhez fogható tekintetet hiába keresünk, s önkéntelenül is feltolul a gondolat azokra a döntő tulajdonságokra, amelyeket Vámbéry, mint a magyarság államalkotó és államfenntartó nemes és kiváló tulajdonságait felállított és kimutatott.“ Hermán Ottó hosszú időt töltött Komáromban, ahol egy imásJk ősi magyar foglalkozási ágai, a halászatot tanulmányozta. Közben megismerte a szekeresgazdákat is, és biztos ítélőképességével meglátta bennük azokat az erényeket, melyek ezer éven keresztül összetartották őket, közösségüket pedig „tömörré“ és „egyneművé“ tették. Történeti áttekintés A szekeresgazdák élete szorosan összeforrott Komárom sorsával, élvezték a város kiváltságait, és végigszenvedték azt a rengeteg csapást, amely szülővárosukat érte, ezért elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a város történetének rövid ismertetését. Komárom két ősi nemzetközi főútvonal metszőpontjában fekszik. Pozsony és Budapest között a legrégibb idők óta a legforgalmasabb dunai átkelőhely. E tény jelentős közlekedési góccá teszi; a Duna és a Vág-Duna zugában épített bevehetetlen vár pedig katonai és közigazgatási központtá fejleszti. Jelentőségét ismerték királyaink is, és lakóinak különféle kedvezményeket biztosítottak. A honfoglalás utáni Komárom életét nem ismerjük, a valóságot legfeljebb következtetésekkel közelíthetjük meg. Arab források beszámolnak arról, hogy milyen volt a magyarok élete a honfoglalás előtti őshazában: Szállásaikat folyók mellé építették, állattenyésztéssel, földműveléssel, vadászattal és halászattal foglalkoztak. Szarvasmarhát, juhot, lovat tenyésztettek, és állataikkal Járták a legeltetésre alkalmas területeket. Tavasszal és ősszel vadásztak, télen pedig nagy szakértelemmel űzték a jégalatti halászatot.2 1 Alapy Gyula dr.: A csallóközi halászat. Komárom. 1933. 4. old. 2 Bartha Antal: A IX—X. századi magyar társadalom. Budapest. 1968. 87—88. old.
