Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - Zs. Nagy Lajos: H arangzúgásban Levél a tinédzserekhez (versek)
Hangulataimat ma már rézből öntik esetleg bronzból harangzúgásban élek mint a zsélyi bolond sekrestyés nyugodt vagyok mint a kőkerítés nyakamba nőtt fiaimmal nem idegesít párás búbánat indulataimat megskalpoltam kék bádogkupolámon az égen kedvemre cikáznak a fecskék ebből a fotelből a ión-tenger hullámaira látok ha akarom cézári gőggel körülrepülöm Szicíliát karom keresztben elnézem a palermói zsibvásárt fogadom Szirakúza görög isteneit Hephaisztoszt Hérát meg a többit ebből a fotelből a moszkvai metróba csak szemvillanásnyi az út vén frontharcosokkal utazom hóban nyírfák közt kezet rázok Zagorsz pópáival örmény pártelnökök egészségére vodkát vedelek ebből a rézfotelből mely harangzúgásban kering a Földközi-tenger térségei meg a Tretyakov Galéria fölött ebből a mitológiai ülőalkalmatosságból amely már a Gellérthegyen is megvetette lábát bronz hangulatomba borítván Budapestet ebből a fotelből már felkelni se tudnék nem is akarok hogy őszinte legyek belenőttem mint szög a fába nem húz ki belőle remélem sem a politikai abrakadabra sem a krisztusi pózban ágálok gyülevészserege én a fotelben a világ bennem heverészünk heverészünk halálunk órájáig ámen lávái a tinédzserekhez Hull a gyapjam, barátaim, maholnap én leszek a legkopaszabb prédikátor Közép-Európában, a legvilágítóbb üstökű kisebbségi próféta, azért van ez, mert kerülöm a friss erdei epret, nem járok ki a kék levegőre a zöldvízű tóhoz, óvatos lettem, mint a mádi tücsök, az ájtatos helybéli viharok rám se fütyülnek, pitiáner kávéházi tájfunt eszek tejszínhabbal. Emlékszem a jószagú lányra, aki úgy feküdt velem Európa közepén, barna combját az égre feszítve, hogy tűzben reszkettek a Kárpátok. Akkor még nem hullt a hajam, ő fogta marokra, míg én, teljesítvén ótestámentumi leckém, lábam ujjaival rúgtam a bolygót — tán akkor kezdett el ilyen veszettül pörögni, hogy megállni rajta cirkuszi főtrükk. Mindamellett: Éljenek a régi sáncok teli lósóskával, éljen az erdő, ahol mi voltunk Adám s Éva, éljen a paradicsommadár, amelynek csőrét leharaptam, nőjön ki újra a búza, amit lehevertünk, hulljon csillagfény a szemedre párzani vágyó asszonyi állat, nőstények, hímek, nőjön a bokron a lomb, harangzúgásban «3 O a1 1-3 sues N
