Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - JEGYZETEK - Szalatnai Rezső: Az új költészet buktatói
nak versben a nemzetiségi valóságtól, s általában a magyar élménytől. Mert verseiket sem a magyar történelem, sem az átélt közelmúlt, sem a magyarok jövője nem foglalkoztatja. A szlovákiai magyar életnek nincs lirai kísérőzenéje az ifjú költők verseiben. Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar valóság és múlt, a nemzetiségi élet és jövő nem érdekli a fiatal írónemzedéket. Az igazi irodalmiság: a társadalmi kérdések bátor kiteregetése és bírálata. A vers nem pusztán attól jó, hogy formai szépségekkel elandalít, hanem attól, hogy mond valamit, ami megfogja a lelket. S ennek a valaminek akkor van igazi hatása, ha társadalmi jellegű, Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady, József Attila erejét és nagyságát a megejtően közölt társadalmi valóság és igazság kimondása biztosította. A nemzet, főként a gondok között élő nemzet, keresi és kívánja az irodalomban is gondjainak, bajainak, valóságának kifejezését, lírai hi- telét. De a költőnek nem kell ezt mindenáron vállalnia. Költő és költemény ellehet népi és nemzeti valóság tükrözése nélkül, nemzeti gondok vállalása nélkül is. A művészi szép kifejezhető a társadalmi és táji valóságtól elvonatkoztatva, az egyéni lét s a lelki élet olyan mély világával is, amelynek semmi érintkezése a társadalmi létezéssel. Lehet a vers tüneményes és nagy látott és hallott dolgok ábrázolása nélkül, megborzonghatunk egy elvont költői képen, a valóság égi mása láttán is. Igen, de ennek a képnek is szépnek kell lennie, képszerűnek, és képszerűségében reálisnak. Sajnos, fiatal versíróink strófái nem ilyenek. Semmi költői szépséget, semmi erőt, semmi megejtő hangulatot, semmi muzsikát, semmi forradalmi sugallatot nem jelentenek. Itt van például Kulcsár Ferenc egyik verse: a Nehéz út. Megyek És cipőmből kutya vakkant az égre Megyek öt köbméter fényből A sötétbe És átdöf a kezem Felkel a föld És Megyek A korlátig lehunyt szemmel Hol Megnyílik bennem egy krisztusbokor Megyek és állok A keresztes dombon És testem Mögött két kezem lóbálja az eget Megyek És Testem a legszebb épület Formátlan sorok a szabad vers ritmusa nélkül. Merő képzavar, értelemmel nem tudom fölfogni. Például a „krisztusbokor“ kifejezést nem értem, tehát érzelmileg sem reagálhatok rá, egyetlen sorára sem. Tóth László írta a következő kis verset: a patkó mit fölszegeztek homlokomra a tojás miből okvetlenül innom kell és örök bűnjelként: a keménygallér. Mi ez? Zűrzavar, szépség nélkül és erő nélkül. Vagy itt van Aich Péter Mégis című verse: emlékezni a fákra és kígyókra napokra tegnapokra
