Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - Duba Gyula: Egy kiállítás margójára
Duba Gyula egy kiállítat margójára (Elementy tvorivosti — Az alkotóerő elemei. Szlovák Nemzeti Galéria, Pozsony.) Elmegyógyintézet! betegek festményei, egy tizenkét éves fiú rajzai, néger szobrok, maszkok és használati tárgyak, szlovák népművészeti faragások, gyerekfestmények; a (kiállításon a kezdetleges művészet különféle síkjai találkoztak. A különféle művészi elemek közös jellemzője, hogy egy felnőtt és érett esztétikai szinthez viszonyítva kezdetlegesek, naivak vagy primitívek, és az intellektuei rafináltság elemét nem tartalmazzák. S talán éppen ezért találhatjuk 'meg bennük egyszerűbb és érthetőbb formában a művészi alkotóerő összetevőit és indítékait. X. Gyerekfestmény: Közlekedési baleset. A lejtőn, úthajlatban felborult sárga autóbusz fekszik a szántóföldön, kerekei az ég felé merednek. Az úton két kék mentőkocsi áll, néhány emberalak távolabbról nézi az autóbuszt. Az utasok fejjel lefelé a busz ajtajánál fekszenek, mint a zsákból Ikiömlő kukorioaszemelk. Narancsszínűek. A gyerekművésznek nem akozott gondot a színek harmóniája, realitása, a perspektíva szabályain sem sokat .gondolkodott. Elképzelte (tallán látta) a balesetet, s a részleteket megtestesítő szimbólumokat (alakokat) egymás mellé festette. Neim fénykép (mert nem reális), nem festmény (mert nem egységes), dehát akkor micsoda? Valóságtartalmát nem tagadhatjuk. Valóság ez, egy lehetséges valóság. A lehetőséget a gyerek érzékei, idegrendszere és képzelőereje realizálta. A (külsőségekre (formára, stílusra) nem fordított sok gondot, a lényegre figyelt. Szimbólumai azonosaik a jelenségekkel, ezért számára nem szimbólumok, magát a valóságot képviselik. Nézzük a témáikat! Fogorvosnál, Sas a vadkacsa- család felett. Ápolónő. Műkorcsolyázó lány. Hegedűs. Temetés, kocsival. Lóverseny. -Énekesnő. Táncospár. Kéményseprő. Körhinta. Baromfiudvar. Ennekkar. Hajózás. (A képeknek témájuk szerant én adtam nevet.) A téma a gyermek környezete, mely felkelti érdeklődését, és amelyet igydkszik meghódítani. Nem művészi élmény számára a festés (nincs hozzá intellektuális képessége), de valaminek a tudomásul vétele (megismerése], birtoklása és megszerzése. A tarka színek örömének a kifejezői, nem gondolkodik rajtuk, nem tervezi őlket, azt mondja: ez kék, ez sárga, eiz piros ... a ’bensőjében munkáló tudatalatti erő és feszültség parancsolja a színeiket. Önkéntelenül keresi bennük a szépet, és érdekes: szépnek nem a harmonikus, hanem a tarka, a kontrasztos, a meghökkentő bizonyul. Nem isimeri a természetellenest, ez a fogalom még hiányzik a tudatából; nem is tud ilyet festeni; a gyermekfestmények természetesek. Egy lehetséges természetesség jegyei. A gyermekfestő a lehetségest valósítja meg, ezért még a legképtelenebb műve is valahogy megnyugtató. Alakjai nem torzak, csak pontatlanak. Kezdetlegesek, esetleg groteszkek. Nem nyugtalanítók, mosolyra gerjesztők. A gyermek számára a festés a gyakorlati élet leiki átélése, és félelem nélküli, örömérzéssel kisért birtokba vétele.
