Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Keszeli Ferenc: Két szál gyertya között

dolgozniuk 'kell. Sokkal nehezebb munkát végeznek, mint én meg a társaságomba járó emberek, akiket ezért, akárcsak magamat, sokszor ki nem állhatoik. Ezek a süketnémák kertészkednek, szabónak tanulnak, demizsonbur kola tokát meg háncsszatyrokat készítenek. Utasítások nélkül élnek ugyan, de ez a legszomorúbb. Reflexszerűen ébrednek, dolgoznak, esznek, aztán ugrálnak az udvaron egész délután. Reflexszerűen.

A megállótól felhívtam a számítóközpontot. Nem jelentkezett. Nem bántam, mert nem tudtam a nő vezetéknevét, telefonmellékének számát meg elfelejtettem. Nem akartam, hogy más mellékre kapcsoljanak, éts valami 'hülye rossiz viccet csináljanak velem. Nem volt kedvem bedőlni hülyeségeknek. Komoly voltam, mint a süketnémáik látogatása után mindig.

Volt hatvan koronám, délelőtt az Esztéta megadta az ötvenesemet. Ideje volt. Régen tartozott vele. Sokkal tartozik. Azt csinálja a rohadt, hogy mindig kér egy koronát villamosra, vagy ötöst cigire, aztán elfelejti.

A hatvanas olyan pénz, hogy ha az ember eszik belőle, alig marad, ha elissza, nem rúg be, semmit se lehet vele kezdeni. A téri standon vettem egy dinnyét, ez pontosan méltó üzlet egy hatvanashoz. Az eladólánytól kértem egy 'kést, istentelenül megillető- dött, aztán leültem a ládákra, és a dinnyének megettem majdnem a felét. Rossz volt, de az idén még nem ettem dinnyét. Az eladólánynak elmeséltem, hogy nálunk a faluban milyen csodálatos dinnyéket lehetett lopni, meg hogy egyszer loptam egy óriásit, beletettem az ingembe, cipeltem, aztán elrepedt az ing, és 'kiesett a dinnye. Vakarcs kis srác voltam még akkor. Ha hazamegyek, és a pultnál találkozom Gábri bácsival, mindig elmeséli, hogy ott bőgtem a dinnye fölött, sajnáltam, egész délután eszegettem, azt állítja, be is vizeltem tőle, de ez nem igaz. Rendes ember az öreg.

Mondtam az eladólánynak, hogy itt a maradék dinnye, adja el, vagy egye meg, én nem tudok mit kezdeni vele. Begerjedt, hogy ez szabályellenes, csak vigyem el. Azt hitte, be akarom keríteni. Az ellen nem mert tiltakozni, hogy szétdobáltam a dinnyehéjakat.

Az áruház előtt találkoztam Dogóval.

— Éhes vagyok, meg szomjas — mondta.

— Én is éhes voltam, meg szomjas, dinnyét ettem. Egyél te is, még megvan a fele. Heccet Is csinálhatsz belőle.

Rám nézett.

Elmagyaráztam, hogy most ettem dinnyét, gyerünk vissza, kezdjen ki a lánnyal, egye meg a másik felét.

Leültem a padra, és néztem Dogót. A nő őrült kedves volt hozzá, egy egész dinnyéből vágott ki, vigyorogtak egymásra, dumáltak, rajta kívül nem állt senki a stand előtt. Aztán Dogó visszajött hozzám, és megette a dinnyét. Utána nagyon vidám volt. Vett egy szál kardvirágot, és odavitte a lánynak. Az megint zavarba jött. Dogó vigyorogva jött vissza, azt mondta, a lányt Violának hívják, és marhamód tetszik neki a szakmája. Üj lány volt ezen a környéken, egyikünk sem ismerte látásból sem.

Este a kávéházban elmeséltük az esetet a többieknek. Azon röhögtek, hogy nem ismerjük a lányt. Eddig fagylaltot árult a villamosmegállónál. Ez mindkettőnket elszomorította egy kicsit.

Dogót aztán tíz napig nem láttam, s amikor találkoztunk, azzal kezdte, hogy Violának isteni combjai vannak... pirosak, vastagok, olyanok, mint valami sezlon. Egész nap erről mesélt, én meg csak délben kérdeztem meg, ki az a Viola, mert nagyon bosszús voltam egy levél miatt.

A levélben az állt, hogy megfeledkeztem valamiről, és legyek olyan szíves, egyenlítsem ki a tartozásomat, mert ha nem postázom másnap a pénzt, akkor személyesen lesz kénytelen felkeresni. Teljesen igaza volt, s volt is pénzem, meg nem nagy összegről volt szó, de két utcával lakik odébb, és levelezget velem a kretén.

Egy kertészről van szó, akitől műtrágyát vettünk hitelben egy haverunknak, az én nevem alatt. A barátunk a társaságunkban berúgott, aztán elpanaszolta, hogy oda a műtrágya ára, most vett kertet, és a felesége megöli. Velünk itta el a pénzt, az igaz, de nekünk háromszor annyi pénzünk ment el akkor. De azért segítettünk rajta becsületesen. Már nem is tudom, kinek volt az ötlete az a bolgár kertész.

Dogót hívtam, vigyük el a pénzt, de valamit eszeljünk ki, lökjünk ki azzal a kreténnel. Semmit se eszeltünk ki, odaadtuk neki a pénzt, aztán elmentünk Mátyás lakására, és restelkedtünk egymás előtt, hogy ilyen műtrágyaakciókba keveredünk.