Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - Bálint Tibor (Románia): Állatok világa
Bálint Tibor t Romániai állaioU világa Macska és kakas Jött haza apám fizetéskor, s hóna alatt hatalmas vörös kakast cipelt, mintha a református templom rozsdás tornyáról törte volna le; a kakas tollai szinte nyikorogtak, s apám hintázó léptekkel, becsíccsentve mosolygott, én azonban tudtam, hogy nem a kakasnak örül: kabátja alatt kismacskát melenget. Figyelmem a verebektől lassan a cicák felé fordult, de sokáig nem értettem, hogy apám, a büszke, a kegyetlen, a gyermekét elűző, miért szedte fel sötét és rossz szagú pincelyukakból, huzatos kapuk alól a szemétládák pállott négyszögéből ezeket a téveteg hangú és bedagadt szemű macskakölyköket, az élet fonalán imbolygó, ragacsos pitypangokat, mongol kolduslánykák árokba hullott, tisztátalan és elárvult lelkét... S nemcsak felszedte, de a konyhaablakból is kivágott egy tenyérnyit, hogy a puha testek bármikor visszasurranhassanak, veknit aprított tejbe, gyöngyöző homlokkal párolta a pacalt, s ha éjfél körül zengeni kezdett a háztető, és sivító, kaffogó hangok gabalyodtak egymásba, kiugrott az ágyból, s fehér, messze derengő gatyájában sokáig álldogált a szoba közepén. Egy ízben pedig, mikor Bársony Rózsi nyakát rút kelevények fonták körül, sírva fakadt a kocsmában, s belekönyökölt felborított pálinkájába: lám, de nehéz és bizonytalan az élet! — gondolta. — Szüntelen csalódások, fájdalmak emésztik az embert, s talán az a legboldogabb, akit meg sem szült az anyja. Pár nap múlva azonban, mikor neki kellett vágnia az éjszakának, hogy megkocogtassa a bábaasszony ablakát, szuszogva, kényszeredetten toújt bele a nadrágba, s csak délre vetődött haza; arcát kifakította az ital, de zsebéből arasznyira csüngött a véres borjúgége, amelyet a macskáinak hozott. De hát miért mindez? — lázadoztam.' — Miért melengeti a hitvány dögöket, miért áll ki a tornácra szomorú várakozással, valahányszor Szántó Dénes, a sárga csókos kandúr bujálkodva messsze sodródik tőlünk, a zegzugos tetők és a bástyafal mögött, bizonytalan szürkeségbe? Miért aggódik úgy értük?! Hiszen a hálátlanok még a sarokig sem kísérik el soha! Amint kilépett a 'kapun, a macska megállt, fölpuposította hátát, s farkával egykedvűen integetett: no1, én innen szépen visszafordulok! Miért is követnélek? A néma ricinusbokrok közül kavicsok röppennek felém, s a kihaltnak tűnő mellékutcákból, ahol hársfák árnyéka terül szót, farkaskutya ronthat elő! És csak nézte a gazdáját keskeny szemével s lehajló bajuszával, mint egy százötven éves keleti bölcs, akiben a tapasztalás türelmes megértéssé szelídült. Ekkor kezdtem gyanítani, hogy a macska a legelső egzisztencialista háziállat, aki az életet kizárólag a maga sorsa szerint ítéli meg, aki óvatosan kerüli a legparányibb részvét kinyilatkoztatását. Lá/m, még a dorombolása is olyan, akár egy halkra fogott belső szorongás, mint egy kicsiny körszabályzó zümmögése, amely ügyel rá, hogy a lélek egyetlen irányba se
