Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - FIGYELŐ - Tóth László: Illyés—Déry
és mégis optimista ember áll. Optimizmusa szinte már alaptalannak, valószerűtlennek tetszik. Az optimizmus itt csak annyiban értendő optimizmusnak, ameny- nyiben erősebb frekvenciájú az illyési pesszimizmusnál. Egy helyütt már fölényeskedő kézlegyintést véltem felfedezni: „Vegye a vezetést vissza a vad májom.“ Az elidegenedés különböző fokú és természetű kézlegyintések halmaza. De idézzük csak tovább Illyés gondolatmenetét: „Ha minden pacsirta és tigris pusztulása után csak egy- egy pár megmaradna: fajuk pontosan azon a szinten teremtődhet újjá, ahol a válság érte. De velünk más a helyzet, mivel emberi voltunk — a mi civilizációnk — a beszéden, illetve a gondolatcserén alapul, a csak néhány magányos párra csökkent emberiség egy nemzedék után azonnal fél-állattá válna; a barlangkori apaevési fokra zuhanna visz- sza." Ez pedig már eleve magában hordja az egyetlen következhető hamleti kérdést: „S mi most a nagyobb veszély: kipusztulni, vagy újra és újra állattá válni?“ Illyés válasza pedig egyáltalán nem hamleti: továbbfejlődés. Illyés humanizmusa tisztánlátásából következik. Az ember féltése szüli az ilyen axiómákat is: „Az emberiséget tehát nem is öngyilkosság fenyegeti, hanem az elemberietlenedés.“ Az oratóriumban differenciálódnak az érzelmek. A józanság szava is kettős. Csak ennek a differenciáltságnak az alapján képes a költő fölállítani ilyen paradoxonokat: A gyilkosnak legemberibb bűnhődése a boldogság. Az, „amit áldozata, ha életben marad, megteremtett volna.“ Ha egyáltalán a boldogság lett volna az. Mint később bebizonyosodik, Illyés optimizmusa épp ezen a ponton erősebb a kelleténél, a tényekkel alátámasztónál, épp ez a pont az ütköző Déry szemléletével. Déry műve két ellentétes pólus közötti elektromos kisülések villódzása. A szél homokot fúj a szemünkbe — a puszta gyorsan terjeszkedő absztrakt térség. Az alapmotívum bibliai ihletésű: két testvér, Somogyjád (Abel) és Kakukháza (Káin) szembenézése egymással és a valósággal. A fiatalabb Somogyjád a boldogsághoz csak egy vasekét kér a faeke helyébe. Kakukháza szerint „a boldogsíq- nak szabott ára: ... a botulinus toxin 0,12 mikrogrammja egy gáztámadás felhőjében ... mert csak az boldog, aki hadat visel.“ Aki szerényen csak egy vasekét kíván, annak ércbányák, szénbányák, kohók, olajvezetékek, tankhajók, földgázfinomítók, durva- és finomhengerművek, szerszámgépgyárak kellenek. Kakukháza az ember szimbóluma, akinek „tagadásait is az egyetértés szülte“, aki nem tud „kilépni a történelemből“, s akiknek „nincs más kielégülésük, csak a győzelem.“ Itt egyesül Dérynéi a szubjektum és az objektum a dialektikával. Amikor Kakukháza a következőképpen kiált föl: — „mit tehetek a termelő erők hatalma ellen, amelyek megmintázták sorsomat? Azok öletik meg kedves testvéremet az én gyönge kezemmel" — egy egyéni történelemszemlélet lecsapódását kapjuk. Itt elkerülhetetlenné válik bizonyos morál-etikai problémák boncolgatása. Az idősebb testvér, Káin nem a görbe füst miatt fogja megölni fivérét. Káin kénytelen megölni Ábelt, mivel nincs kézzelfogható bizonyítéka rá, hogy a későbbiek során nem Ábel öli-e meg őt. Igen tanulságos az anya belépése a testvérharcba: „SOMOGYJÁD: Az ujja begyével is kitapogatja a gyilkost. ANYA: Nincs ujjam, édes fiam. KAKUKHÁZA: Az áldozat vérét felismeri ajkával és nyelvével. ANYA: Nincs nyelvem, édes fiam." Az anya nem vesz tudomást egyetlen áldozatáról, egyetlen gyilkosáról, s a vál- tozhatatlan ellen ösztönösen azzal védekezik, hogy kész újra áldozatokat és gyilkosokat szülni: „én újraszülöm őket édes babáimat." Ez pedig nem más, mint a pavlovi feltétlen reflexek egyike. Déry a művét jelenetnek nevezi. Én a drámai költemény megnevezést gondolnám találóbbnak. Szubjektivitása, expresszív képanyaga közelebb hozza a lírához Illyés misztikus hangú oratóriumánál: „Röviden számolok be utamról, bár még nincs vége, mint ahogy kezdete sem volt. A mérhetetlen mocsár mégis a két fogalom közt terült el, ma is bármikor odatalálnék, ha történetesen valaha is elhagytam volna... S menekülni kezdtem, s minden kanyaromban magamba ütköztem s megvesszőztem magam, s továbbjutván nyálkahártyáim kifeszített ponyvák között utolértem s megkorbácsoltam magam, s kezemről-lábamról le
