Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - Szitási Ferenc: Két vers
írj, kalapálj, süket és vak a világ. Harmincnapos álmatlanságom: Asszonyom hajában halak hallgatnak A Hold inged alá szökött, s fények ölelkeznek ujjaid között. Nincs csend, minden forrong. Szempilláid alatt a kakasok másodpercenként kukorékolnak melletted két kiszáradt fa, s a lombok hamuját, piros lapáttal hányja szemedbe a reggel. írj, kalapálj, van elég papír és tűz, vas és tinta. Ö betűk keljetek szárnyra! Ez az első és utolsó rácsodálkozás a süket és vak világra Kutyák vonítnak, marják ködsárga csontom, felszállók torkukból az égre, — csillagokat kell kioltnom. Megbillen a Hold, sárga kútban fürödnek a fák, s levelekké válnak a kimondhatatlan színorgiák. Egy ág megmarad görbebotnak, kezem nyakon fogja, s baktatunk ketten, utánunk a mindenség korma. sárga kútban Szitási Ferenc Kusztos Endre: Gyökerek első és utolsó
