Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - HAGYOMÁNY - Katona Imre: A modern társadalom és a néphagyomány

Lobogós gyolcsgatyám szélnek lobogtatni,

Szép szattyáncsizmámat szélnek összeverni,

Sárga sarkantyúmat szélnek megpengetni.

Minden vidéknek megvolt a maga betyárhőse, közülük Rózsa Sándor, Bogár Imre, Sobri Jóska és Fehér László volt a legnépszerűbb, ők szerepeltek a legtöbb balladában, dalban. Népünk első személyben énekel róluk, mint a hajdani hősdalokban, ez is Jelzi ú] hőseivel való azonosulását. A betyárballadák mind Jobban közelítenek a dalok íelé, a régi stílusúaknái rövidebbek, kevésbé epikusak és drámaiak. A költői eszközök még hagyományosak, de már feltünedezik a ponyvahatás, igaz, ez esetben maga a ponyva is a nép költészetéből táplálkozott.

A betyárballadákon kívül alig van ú] stílusú népballada; egyik legtipikusabb a cséplőgép dobjába esett Farkas Julcsa története, de epikus feldolgozásai már nem igazi balladák, hiányzik a konfliktus, mint a balesetekről szóló históriákban is. E témákat énekes koldusok, vándor históriások dolgozzák fel és adják elő, ill. adják el ponyván is megjelent verses klapanciáikat, míg csak a nép rá nem szokik az újságolvasásra, és a verses epika elhal az ajkakon. Egyidejűleg és csak átmenetileg gombamódra kezdenek feltűnni a népi verselők és a hirvers-írók, velük a lírai átmeneti versformák, párhuzamosan a magyar nóta térhódításával, majd érdeklődés híján az ő divatjuk is elmúlik.

Már a XVI. századtól kezdve egyre tömegesebben jelentkező kéziratos énekeskönyvek dalanyaga is sejteti, hogy újabb időkben fokozatosan a líra válik a népköltészet legfontosabb, középponti műfajává, amelyet igen erőteljes és állandó irodalmi hatás kísér. Maga a kéziratos lírai énekköltészet éppúgy félnépi, mint a történeti énekek, kuruc • dalok, jobbágyi panaszdalok és újkori históriák; e dalköltészet közösségi jellegű, az írott szöveg is csaknem oly intenziven variálódik, mint szájhagyományban élő változata, egymásnak állandóan kölcsönöznek, a szerző éppoly kevéssé fontos, mint pl. a XIX. századi magyar nóták esetében. A főnemesi, nemesi ízlésre valló tudálékos szövegeket népünk nem fogadja be, elsősorban azok a dalok kelnek szárnyra, melyek nem tartalmaznak bonyolult, árnyalt érzelmeket vagy klasszicizáló elemeket, a szó jobb értelmében közhelyszerű líra ez. Közülük legszebbek a szerelmi dalok, korabeli nevükön virágénekek. A szó eredetileg a szerelmi dal egyik elterjedt típusát jelentette csak, amelyben a szerelmesek virágnak szólították egymást, később már általában a szerelmi vonatkozású dalt, utóbb minden könnyedébb fajsúlyú lírai dalt értettek rajta. A virágének katolikusok és protestánsok dühödt támadásainak volt kitéve, ezért is jelzik sokszor csak latin néven (cantio de amore), de az idők szavát nem lehet elnémítani.

A kézírásos énekeskönyveket lapozgatva, ahogy közeledünk a mához, mind több és több ismert darabbal találkozunk. Európa-szerte kedvelt dal volt pl. a — Mint az úton járó, ki két útra talál... kezdetű korabeli dal, melyet ma — El kéne indulni, meg kén házasodni... bevezető sorral éneklünk; ellenpárja a régi — Kedves rajom, szép leányom . .. mai formájában: Lányom, lányom, gyöngyvirágom ... kezdetű ének. A moldvai csángók körében máig fennmaradt szép virágénekek kéziratos előzményeivel is több ízben találkozhatunk; egy XVIII. századi szövegváltozat már közeli párhuzam:

Tavaszi szél utat szárászt,

Minden ember társat választ.

De én szívem bukat áraszt,

Mely elmémben sokat fáraszt.

A kéziratos énekköltészet végpontját Pálóczi Adám [nyomtatásban csak nemrég megjelent gyűjteménye jelzi, ettől kezdve már a tudatos gyűjtések korszakába lépünk.

A XVIII. század vége felé és a XIX. század első felében végső formát öltenek az ún. új stílusú magyar népdalok, amelyek a jobbágyfelszabadítás körüli évtizedekben az egész magyar nyelvterületen elterjednek. Ezeket a lírai dalokat már mindnyájan jól ismerjük; kötött formájuk tetszetős, dallamuk fülbemászó, döntő többségük 4 soros, a sorok szótagszáma kötött, sorvégi, páros ríműek, és elég általános a természeti kezdőkép is.

A szöveg és a dallam közötti kapcsolat laza, a melódia architektonikus: az 1. és a 4.,