Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - Román költők: Nichita Stanescu, Marin Sorescu, Ion Alexandru, Geo Dumitrescu, Ghorghe Tomozei versei
Mindenünk megvan, ami kell, De hiányzik nekünk a játék, A babák vatta-szívének Optimizmusára vágyunk, És három vitorlasoros Hajónkra, Mely egyformán jól siklott a vízen Cs szárazon. Szeretnénk felpattanni egy falóra, Hogy nyerítsen a ló a fával együtt, S így szóljunk hozzá: „Vigyél valahova, Nem számít a hely, Mert bárhol a világon Nagyszerű tetteket Akarunk véghezvinni.“ Mennyire hiányzik nekünk néha a játék! De még csak szomorkodni sem tudunk Ezért, S egész lelkűnkből sírni, A szék lábába kapaszkodva, Mert mi nagyon nagy emberek vagyunk, És nincsen senki nagyobb nálunk, Hogy vigasztaljon. Jánosházy György fordítása út A sínek közt hátra tett kézzel Megyek s gondolkodom. Ez az út a lehető Legegyenesebb. Hátam mögött sebesen jön a vonat; Rólam még nem is hallott. Ez a vonat — tanú rá az agg Zénón — Soha el nem ér engem. Mindig lesz némi előnyöm Nem-gondolkodó tárgyak előtt. De még ha gorombán el is gázol, Mindig akad ember, aki előtte jár, S hátra tett kézzel Gondolkodik. Mint én is most A fekete szörny előtt, mely Iszonyú sebességgel közelít, S amely nem ér el engem Sohasem. Szemlér Ferenc fordítása fényt láttam Fényt láttam a földön, S én is világra jöttem, Hadd lám, mit csináltok? Jól vagytok? Semmi baj? Hogyan álltok a boldogsággal? Ne feleljetek, köszönöm. Nincs időm válaszokra, Alig jut időm kérdezni is. De szeretem, itt Minden szép és meleg. S annyi a fény, hogy Kinő a fű. És, lám, az a lány ott Egész leikével engem néz ... Ö, kedves, ne fáradj azzal, hogy szeretsz. Egy feketét mégis megiszom, Ha te nyújtod. Szeretem, mivel keserűbbre Főzöd. Szemlér Ferenc fordítása Marin Sorescu
