Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - FIGYELŐ - Mészáros László: Fényketrec

bere)? Mészöly könyvéből elénk merednek a kérdőjelek. S van, aki nem szereti a kérdőjeleket.

Mészöly következetesen az egyén szempontjából nézi a világot. Számára nem az a fontos, ami (állítólag objektíve) történik, hanem az, amit az eseményekből átélnek az emberek, ami élménnyé forrósodik, ami lidérces álomként felmerülő emlékképpé válik. Mészöly hősei számára a jelen mindig a múlt és a jövő, az emlék és az álom furcsa keveréke; mintha nyomasztó álomból ébrednének, még bennük vibrál valami kínzó emlék, egy táj, egy arc, egy látomás, és nem lelik helyüket az éber világban, menekülni szeretnének, de nem lehet — „a pusztai égbolt bezár, mint egy fényketrec“, — és nem menekülés az álom sem, mert minden álmot ébredés követ, eltűnik a látomás, az árnyék, „a negyedik tó“ (Az árnyék ban), és semmi sem marad. Van ugyan még egy megoldás: az örök álom, ahogy Az árnyék hőse cselekedte. Ez azonban Mészöly szerint sem megoldás. A történet erdész hőse már így nyilatkozik: egy fiatalembernek nincs joga öngyilkosságot elkövetni! Mert az élet mindennél értékesebb. .. az életből kell kiindulni, ez mindennek a titka, csak úgy lehet rendet tartani benne.“

De ha az élet csak emlék és álom, akkor a tett mindig veszélyes: esetleg visszahat. A tett: elhajított bumeráng. A sors: a bumeráng visszatér. Az egyetlen Mészöly-hős, aki valami eszméért (vagy csak álomért?) bekapcsolódik egy mozgalomba: Teréz (Teréz krónikája). Teréz azonban beteg — s ez szinte megint figyelmeztet, hogy talán csak ezért sodródott a kommunisták közé. Teréz azonban „cselekedni szeretett volna, de nem tudta pontosan, hogy mit. Bs félt is a cselekvéstől, mert gyengének érezte magát."

Teréz félelme: a magányos ember félelme. Nincs az a hatalmas „mozgalom“, amelyben ne érezhetné magát egyedül az ember, ha nincs egy biztató mosoly, egy igaz emberi szó, egy simogatás, ha nincs valamilyen bizonyosság. A jövő nem lehet bizonyosság, bármilyen rózsaszínűre festik, a jövő csak álom, a világmegváltó eszme csak utópia (a világot nem lehet megváltani, csak megváltoztatni) az embernek konkrét, megfogható valóságra, bizonyosságra van szüksége. Nem minden ember érti meg, hogy az egyetlen bizonyosság: a változás. A dialektika tudományos szinten is problematikus, a köznapok embere legfeljebb néha érzi meg az élet csípős szelét, számára az egyetlen valóság: a tárgyak valósága. (Ezért a Mészöly-hősök, akik számára az egyetlen valóság a lélek valósága, sokszor abnormálisnak tűnnek a többi ember, a tárgyak rabjaivá vált emberek előtt.) Teréz is csupán érezte és hitte „a nagy mozgalom“ igazát, de képtelen volt mindenben annak dogmái szerint cselekedni. A rózsaszín jövő csalóka ábrándja helyett a szürke hétköznapok bizonyosságát kereste. „A rakparton kiválasztott magának egy nagy követ, s eldugott alája egy pirosán erezett kavicsot. Azt tervezte, majd két hónap múlva újra megnézi, hogy ott van-e. Szerette volna, ha ott találja — valami biztatót várt az újra megtalált kavicstól.“

A kavics biztatása és bizonyossága azonban kevés, pokolian kevés, bármily színesen erezett is, s ezt Teréz is meglátta és megértette. Az élet micsoda iróniája és dialektikája, hogy Teréz épp olyan fiúval került jóbaráti viszonyba, akit az egyetemről kicsaptak, mert egy ünnepélyen nem tapsolt, amikor Sztálin nevét említették. Kettőjüknek nem számított az osztályharc, mert fontosabb harcot kellett megvívniuk. Élniük kellett valamiből. Ez az egyetlen valóság: élni kell. Hiába erősködik Teréz; „Vedd úgy, hogy még egyikünknek sincs neve... Csak nagy célok vannak“ — a nagy célok távoliak. A valóság fáj. Péter így felel: „Nem való vagy te ebbe a világba... Vagy belőled kellene sok." Teré- zen győzedelmeskedett a betegség. Halálos ágyán „még ő vigasztalta a félig tébolyult fiút. — Majd az idő ... súgta száradó szájjal, s szemét rászegezte Péterre. Így aludt el."

Az idő? Az idő semmit sem old meg. Az idő csak múlik. S a bumeráng visszavisszatér.

A Jelentés öt egérről című novella post- kafkai mű: materializált metafora. Öt egér felmászik a szenespincéből a kamrába, hogy ott kéngázban elpusztuljanak. A Jelentés hátborzongató logikája napjaink logikája. A ház nyugalma, a tiszta és bő éléskamra mindennél fontosabb, ez az igazi bizonyosság. A kamra gazdái védekezésre szorultak, ám ez a védekezés