Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok
gekbe ütköztek, amelyek eleve keresztülhúzták iskolai érvényesülésüket, s a legtöbb esetben az érettségiig is csak nehezen jutottak el, bár a szlovák pedagógusok részéről nem hiányzott sem a jóindulat, sem a segítőkészség, s ezek a tanulók általában esetről esetre jobb szociális, gazdasági feltételekkel rendelkeztek a továbbtanuláshoz, mint a magyar iskolák tanulói. Amikor itt az iskolai és a társadalmi érvényesülés problémáját az érvényesülési elv vizsgálatában határozottan kettéválasztottuk, mindenekelőtt a tényleges problémák szükségszerű differenciálásának igénye vezetett bennünket, ugyanis amennyiben helytelen lenne a szlovák nyelvtudás lehető legmagasabb szintjét a magyar gyermekek számára az „érvényesülés“ alapkritériumaként kitűzni, annyira helytelen lenne tudomást nem venni arról, hogy a szlovák nyelv gyakorlati ismeretére ténylegesen szükség van. Ezt azonban társadalmi problémaként csak úgy lehet felvetni, hogy a tanuló az ismeret- szerzés folyamatában anyanyelvén is érvényesülhessen. Mint L. Novomeský mondja, e kérdések megoldásában nagyobb toleranciára van szükség mindkét részről.57 A tolerancia részben az érvényesülési területek differenciálásának elismerésével kezdődik, illetve azzal, hogy a magyar gyermek anyanyelvén is továbbtanulhat egyrészről, a magyar iskolák pedig gyakorlati szlovák nyelvtudással vértezik fel növendékeiket másrészről, a társadalom pedig mindkét vonatkozásban megteremti a követelmények teljesítésének gazdasági, tudományos kutatási feltételeit. Társadalmilag és jogilag csak így lehet igazolni egy nemzetiség egyenjogúságát. Hiú ábránd és a dolog természetének megnemértése a nemzetiségek egyenjogúságáról beszélni, ha a nemzetiségek nyelvét nem egyenjogúsították, ha a nemzetiségek tagjainak érvényesülését nem képességeitől, hanem egy idegen nyelv ismeretének szintjétől teszik függővé. Ez az, ami nem nyelvi, nem is iskolaügyi, hanem politikai kérdés. Látszat- megoldás lenne egyetlen problémára zsugorítani az egymáshoz kapcsolódó jelenségek és a közöttük levő viszonylatok tömegét. A nyelvi kérdésnek érvényesülési elvként való feltevése nem új dolog. Ilyen politikai teljesítményre már a magyar uralkodóosztály is képes volt, s ebben a kérdésben az eddigi hivatalos politika sem jutott túl a monarchiabeli felfogáson. Mint már említettük, a nyelvi kérdésnek határozottan van ilyen érvényesülési vetü- lete is, ez a felfogás azonban egy óriási kérdéskomplexumnak csupán egyetlen, semmi esetre sem lebecsülendő, de mind a mai napig a torzítás küszöbét határozottan túllépő, hiperbolikussá tett szempontja. A demokrácia alaptétele, hogy egyforma feltételeket teremt az egyén érvényesülésének; a továbbtanulásban feltételként szabott nyelvi kritérium pedig enyhén fogalmazva: épp ennek az azonos feltételnek a kategorikus tagadása és kirekesztése. Sajnos, ennek szellemében mondja J. Zvara is, hogy a szlovák nyelvtudás kérdése a tényleges egyenjogúság egyik előfeltétele.58 Lenin egészen más szempontokat vesz alapul: „Vannak nálunk például az oktatásügyi népbizottságban vagy akörül olyan kommunisták, akik azt mondják: egységes iskola, ezért ne merjetek az orosz nyelven kívül más nyelven tanítani. Az én véleményem szerint az ilyen kommunista nagyorosz soviniszta.“59 Ezeknek a tényeknek és elveknek az ismeretében igen furcsa megvilágításba kerül egyes szlovák lapoknak az az igyekezete, melyre Böszörményi J. reagált az Oj Szó 1968. 212. számában, vagyis az utóbbi időben kétségbe vonták az anyanyelvi oktatás helyességét és célszerűségét, s azokra „az előrelátó és megfontolt szülőkre“ hivatkoznak, akik azzal, hogy gyermekeiket szlovák iskolába járatják, gyermekeik iskolai érvényesülését is lehetetlenné teszik. A magyar gyermek érvényesülését kizárólag tárgyi ismereteitől, tudásától és képességeitől szabad függővé tenni, s ha a nyelv is figyelembe jön, akkor ez csakis az a nyelv lehet, amelynek segítségével az ismereteket legalaposabban, legtartósabban — nem utolsósorban legkönnyebben elsajátíthatja, vagyis az anyanyelv. A magyar iskolában folyó szlovák nyelvoktatás egyetlen helyes tézisből indulhat ki: az önmagába zárkózás feloldását, illetve megakadályozását kell elősegítenie. Ami ennél kevesebb, egyenlő a nacionalista begubózással, aki ennél többet akar a nyelvtől — tetszik, nem tetszik —, az asszimilációs törekvések és szándékok csuszamlós talajára lép. 57 Oj Szó, 1968. 154. sz. 6. 1. 58 lsd. J. Zvara i. m. 106. 1. 59 Lenin ÖM. 29. köt. Bp. 1953. 118. 1.
