Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - Gágyor Péter: Írok a falra, Talpak - Zalabai Zsigmond: Két vers
Gágyor Péter Írok a falra írok a falra. Elfogyott már a véleményem, szabadságom szétlőtt fejű madár — mert gondolkodom. Mögöttem mesefilmként múlnak el az emberéletek. Én is elmúlnék, de nem tudok. Egyre szürkülök csak — elmúlni sosem fogok. Ezer éve írok a falra. Mögöttem az élet. Szerelmesek csókolóznak — én is esóko- lóznék, de a szám megkövesedett. Lánc-lánc-eszterlánc — gyerekek játszanak — én is játszanék, de végtagjaim elszáradtak. Poharak koccannak — én is innék, de a beleim rothadtak, nyelvemet legyek köpik. írok a falra. Két hatalmas fegyver torka mered rám — vacog. Mind a kettő mást akar a falra íratni velem. Szót fogadok. Egyszerre két kézzel írok ... Hiába. talpalt Talp takarja el a napot. A lábujjak közt átvergődő fény keserű párát nyom az orromba. Eszmélet nélkül nyalom a talpat. Bármerre hajítom szemem köveit, mindenütt talpak. Alakjuk végtelen, beláthatatlan. A világmindenség talpakból összerothadt gömb. Olyan a talp, mint egy kifakult tüdő. Nyelvem a talphoz tapad, és mozog rajta — fokozatosan fakul, színét a talp magába szürcsöli. Agyamon vékony cérnák szaladnak keresztül, egymást súrolják, szakadatlan nyüszítenek. Holdkrátereket látok— világmindenséget. Szemem kacéran a talphoz nyomom, simogatom, fogaimból koszorút fonok rá. Ökörnyálharmat hull a nyelvemre. A talpat nyalom — még nyalom! tehetetlenség számban kerítés szavaim nem ugorják át gyomromban igék számban főnevek szemem sarkában az a csepp: desztillált fájdalom morsejelek SAVE OUR SOULS előbb a hús aztán a keksz — a tenger végre jóllakott Zalabai Zsigmond
