Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - Szabó Béla: Párizsi útijegyzetek

és gyermeke?... S hogy akadt ember, aki ismerte őket, ez annyit jelentett, hogy valaki tanúskodott mellettük, és akkor a dolgok, az események újra elrendeződtek, ha fájdalmasan, ha fogcsikorgatva is, de néha ez is rendet, életet jelentett.

Később ismerősöm elköszönt, s szemében ott volt az a gyászos, fájdalmas villanás, amely sosem tűnik el azoknak a tekintetéből, akik a koncentrációs táborban túlélték a legborzalmasabbat. És ekkor megindult köztünk a beszélgetés, fojtott panasszal és gyásszal, melyekhez újra és újra visszatértünk. Az eltűnt öt testvért sirattuk, akik közül három fivér fiatalabb volt nálam... Oly fiatalok, szépek voltak, és annyira akartak élni, hogy ezt sem szavakkal, sem könnyekkel nem lehet kifejezni... De azért beszéltünk róluk, és minduntalan szavakkal és könnyekkel temettük őket újra és újra... A másik kettő a nővérem és a bátyám volt, az utóbbi itt, az előbbi Belgiumban pusztult el. Mindketten gyermekükkel tűntek el. Testvéreim mind jámborak, tisztességesek és becsületesek voltak. Soha senkit nem csaptak be, mindnyájan két kezük munkájából éltek, még a két legfiatalabb is, aki asztalosnak tanult. Aztán Maurice

— így hívták a katonát — is elmondta, hogy közeli rokonai közül mindössze csak egy testvére maradt életben. Végül eltűnt szüleiről beszélt, főleg az apjáról, akihez úgy látszik, nagyon ragaszkodott.

Legnagyobb meglepetésemre Lili közölte velem, hogy meghívta Maurice-t Kassára, vendégségbe az anyánkhoz. Bólintottam, mit Is tehettem egyebet. Lili végeredményben önálló volt, azt tette, amit akart, amit jónak látott. Túl voltunk a legrosszabbon, és bíztunk egymásban, örültem, hogy sikerült őt, anyámat és Zsófi húgomat megmenteni. Ha most egy fiatalemberre akadt, akit pár órai beszélgetés után meghív az anyánkhoz, akkor bizonyára tudja, hogy mit tesz. Végeredményben nem gyerek többé ...

így került össze Lili és Maurice, s néhány hét múlva egybekeltek. Amikor Lilit egyszer megkérdeztem, miért siettek annyira az esküvővel, azt válaszolta, hogy minél előbb el akart kerülni innen, ahol sokat szenvedett... Felejteni akart, és mindent újra kezdeni. Később, évek múlva ugyanezt mondta nekem az anyám, amikor Lili után ment Párizsba, hogy nem akar itt maradni, ahol minden rög eltűnt, ártatlan gyermekeire emlékezteti, akiket elhurcoltak és megöltek. Semmi hasznuk nem volt belőle, de azért meggyilkolták őket. Oj fajta gyilkosok ezek. Az ember legszörnyűbb álmában sem hitte el, hogy ilyesmi is lehet. És utána mindjárt sírva fakadt. Ö, keservesen tudott az anyám sírni, ha eltűnt gyermekeiről beszélt... a mosolyukról, a hangjukról, aztán hirtelen összecsapta a kezeit, és azt kérdezte tőlünk, hogy mi.iek is maradt élve.

Azzal vigasztaltuk, hogy hát miértünk, hisz mi élünk.

— Ö, ti megtaláljátok a párotokat, és elmentek ...

És igaza volt, Lili volt az első, aki elment, Lili titokban örült Párizsnak. Sokat olvasott erről a városról, szótárt is vitt magával, minél előbb meg akart tanulni franciául... Tudta, hogy szüksége lesz a nyelvre, és azt is tudta, hogy rövidesen munkába kell állnia. Maurice ugyan azt mondta, hogy munkába lépése nem olyan sürgős, mert néhány hónapig még élhetnek abból, ami van. És említette, hogy szülei egy francia parasztnál helyezték el minden értéküket, és az biztos, hogy mindent visszaad neki. Nos, a francia parasztban nem is volt hiba. De hiba volt Maurice rokonában, aki tudta, hová helyezte el Maurice apja az értékeit. A rokon mindjárt a felszabadulás után elment a paraszthoz, és elmondta neki, hogy eljött a holmiért, amit a nagybátyja nála helyezett el, és felsorolta a gépeket, a bútordarabokat. A paraszt szó nélkül kiadta a holmit. Amikor Maurice jelentkezett nála, a kamra ki volt ürítve, és az elhelyezett értékes bútorok és gépek elszállítva. Lili természetesen bosszankodott, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de másnap szó nélkül munkába állt.

Maurice-nak volt ott egy magyar ismerőse, aki babákat gyártott, és Lili nála helyezkedett el. A tűt ugyan mindig ügyetlenül tartotta a kezében, most azonban nem lehetett ügyetlenkedni, mért az életről, a megélhetésről volt szó. Maurice másutt vállalt munkát. Sem az egyiknek, sem a másiknak nem volt nagy szerencséje az elhelyezkedésben. Maurice nem tűrte, hogy neki parancsoljanak, ezért felmondott a munkahelyén, Lili pedig, amikor két heti munkája után megkapta a fizetését, boldog volt, ám alig múlott el egy fél óra, a főnök félrehívta, és arra kérte, hogy kétheti keresetét adja neki kölcsön, mert sürgősen szüksége van rá. Lili szó nélkül kölcsönadta, de persze másutt kellett munkát keresnie.